Bulvár-celeb

2023.11.26. 15:17

Ön tudja, hogyan kell lázat csillapítani?

Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban a lázcsillapítással kapcsolatban.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: Tomsickova Tatyana

Ha szóba kerül a téma, komoly vitát szül, hogy mikor kell beleavatkoznunk a test védekező működésébe és egyáltalán szükséges-e mindenáron csillapítani a lázat. A témát a Life.hu járta körül. 

 A 37-38 °C között lévő testhőmérsékletet hőemelkedésnek, a 38 °C felettit már láznak (ezen belül a 39-40,5 °C-ig magas láznak) nevezzük. Ez a tünet a szervezet egyik védekező reakciója, amivel az őt támadó kórokozókat igyekszik elpusztítani. A lázat kiválthatja vírusos, bakteriális fertőzés, vagy akár autoimmun megbetegedés is.

A 3 leggyakoribb tévhit a lázcsillapítással kapcsolatban:

Azonnal csillapítani kell
A láz természetes és szükséges védelmi mechanizmus, ebből adódóan nem káros és általában nem is veszélyes. Az elmúlt években éppen ezért a csillapításáról alkotott orvosi szakvélemény is megváltozott, amelynek értelmében a lázat nem kell csillapítani, csak abban az esetben, amennyiben a beteg közérzete rossz, vagy a láz a szervezet számára megterhelő. A magas láz esetében azonban valóban szükség lehet a csillapításra, az ugyanis már nagy mértékben megterheli a szervezetet, és ha ez az állapot tartóssá válik, akár idegrendszeri károsodást is okozhat.

Hideg vizet a betegre
Még véletlenül se sokkoljuk hideg vízzel a beteget, ugyanis az rendkívül kellemetlen élmény. A hűtőfürdő és a hideg vizes borogatás akkor használ, ha helyesen alkalmazzuk, és csakis akkor, ha az a beteg közérzetét javítja. A hűtőfürdőnél kellemes meleg, testhőmérsékletű fürdővízbe kell a lázas betegnek ülni, majd hagyjuk magától, fokozatosan kihűlni a vizet, de maximum csak 30-31 fokra.

Csak a lázmérőnek higgyünk
Sokunk emlékezetében még biztos ott él a régi, higanyos lázmérő. Akinek szerencséje van és vigyázott rá, még mindig megbízhatóan használhatja. Sajnos az üveg törékenysége és a benne lévő erősen mérgező higany miatt ma már ezek az eszközök nem kaphatóak. De láz esetén mindig a beteg érzése, állapota a legfontosabb, a lázmérő csupán tájékoztatás, visszajelzés.

Mikor szükséges a lázcsillapítás?
A lázas állapot többnyire néhány nap alatt magától rendeződik. Orvosi segítséget elsősorban olyan esetekben érdemes kérni, ha a beteg állapota öngyógyszerezés mellett sem javul három napon belül, vagy esetleg egyéb súlyos tünetek is társulnak a lázhoz, mint például lázgörcs, hányás, hasmenés, véres köpet vagy fulladás. Az egy év alatti lázas kisgyermeket mindenképpen orvoshoz kell vinni, de nagyobb gyereket is, ha magas a láza és nem szűnik az alkalmazott lázcsillapítóra. Ha lázgörcs (vagy annak gyanúja) alakulna ki, sürgős segítséget kell kérni, azonnal mentőt kell hívni.

A teljes cikket a Life.hu-n olvashatja el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!