Támadás

2024.03.17. 13:00

Hamarosan a bíróságon találkozik Megyeri Csilla az őt megverő férfivel

A nyár közepén lesz egy éve, hogy a volt műsorvezetőt brutálisan megverte a Campus Fesztiválon egy férfi. Az ügy első tárgyalásán nézhet majd farkasszemet az elkövető és az áldozat.

MW

A nyomozás hamarosan lezárul, és a bíróságon folytatódik az ügy

Fotó: Szabolcs László

Megyeri Csillát 2023 júliusában verték meg. Az influenszer egy baráti társasággal szórakozott az ország egyik legnépszerűbb szabadtéri rendezvényén, amikor összetalálkoztak egy olyan másik baráti társasággal, akikkel kölcsönösen nem szívlelik egymást. A botrány tulajdonképpen egyetlen szó nélkül bontakozott ki, Csilláék hangosan felnevettek, azt a másik társaság egyik nőtagja provokációnak vélte, és nekiment Csillának. A két nő dulakodásának aztán egy férfi vetett véget, aki ahelyett, hogy elválasztotta volna a nőket, Megyeri Csilla ellen fordult, akit a hajánál fogva a földre vitt majd ököllel az arcát ütötte.

Vizsgálat indult

Csilla arcán látványos és fájdalmas sérülések keletkeztek a támadás következtében, az orvosi látlelet megállapította, hogy nyolc napon túl gyógyuló sebekről van szó. Ennek egyenes következménye, hogy a rendőrség vizsgálatot indított, és ha összegyűlt az összes bizonyíték, akkor bíróság elé kerül az ügy. 

Farkasszemet kell nézniük

A Bors információi szerint a nyomozás hamarosan lezárul, és a bíróságon folytatódik az ügy. A bíró előtt kell majd a szereplőknek beszámolnia arról, hogy pontosan mi is történt azon a nyári éjszakán. Az egyik tanú – a sokból – a verekedő férfi lesz, a másik pedig értelemszerűen Megyeri Csilla, az áldozat. A felek, úgy tudni, a támadás óta nem találkoztak egymással, a bíróságon viszont elkerülhetetlen lesz, hogy egymás szemébe nézzenek. 

A teljes cikket a Borsonline oldalán olvashatja el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!