Bulvár-celeb

2024.03.18. 04:50

Megint kiderült valami nagyon furcsa a Covid-oltásokról

Pont ellenkezőleg van, mint ahogy eddig hallottuk - derült ki egy több mint 20 millió ember egészségügyi adatait elemző tanulmányból.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: LookerStudio

A Guardian szerint a kutatók több mint 20 millió ember egészségügyi adatait elemezték az Egyesült Királyságban, Spanyolországban és Észtországban, amely alapján arra jutottak, hogy

A Covid elleni védőoltások akár egy éven keresztül is jelentősen csökkentik a szívelégtelenség és a fertőzéshez kapcsolódó, potenciálisan veszélyes vérrögök kialakulásának kockázatát

„A tanulmány a Covid-oltások általános hatását kívánta megvizsgálni, tekintettel arra, hogy magával a vírussal való megfertőződés jelentősen megnöveli a szívelégtelenség és számos egyéb, súlyos szív- és érrendszeri probléma kockázatát” – írta meg az Economx.

Erre senki sem számított

A Heart nevű folyóiratban közzétett eredmények szerint az Oxford-AstraZeneca, a Janssen, a  Pfizer és a Moderna vakcinák különösen az első hónapban nyújtottak nagyfokú védelmet. A vakcinák védőhatása ugyan hosszabb távon gyengült, azonban az oltottaknál még egy évvel később is kisebb volt a  kockázata a koronavírushoz kapcsolódó szívelégtelenségnek és vérrögképződésnek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!