Bulvár-celeb

2024.04.21. 06:45

Marics Petinek komoly gyógyszerekre van szüksége, elmondta, miért

A karrierje is veszélybe került a betegsége miatt.

Forrás: TV2

Marics Peti és Valkusz Milán naptárjában ember legyen a talpán, aki talál szabad dátumot, főleg a koncertszezonban... A ValMar duója már az elmúlt évben is komoly teljesítményt tett le az asztalra, ami nem meglepő módon meg is viselte őket. Főleg Peti hangszálait - írja a Bors.

Marics Peti: „Úgy volt, hogy meg kell műteni”

A sármos énekessel a Zsákbamacska sajtótájékoztatóján beszélgettünk, ahol elárulta, hogy az utóbbi időben egy "aprócska" problémával küzd. Történt ugyanis, hogy a hangszálai nem bírták a kemény strapát, s emiatt az is szóba került, hogy meg kell műteni. Bár a veszély még nem múlt el, egyelőre szteroidokkal próbálják helyrehozni az állapotát. Bár Marics azt is hozzátette, hogy ha esetleg operációra kerülne sor, akkor sem lenne gond, maximum csak selymesebb lenne a hangja.

A koncertszezon előtt elmentem foniátriára, mert úgy volt, hogy meg kell műteni a hangszálaimat...

– Egyelőre most szteroidos kezelést kapok, remélem, hogy javulni fog a helyzet, és nem lesz szükséges a beavatkozás... De egyébként, ha sor kerülne a műtétre, akkor se lenne nagy gond, hiszen egy rutin operációról beszélünk, úgyhogy megmaradok... Maximum selymesebb hangom lesz egy kicsit, de szerintem az is ugyanolyan jól szólna – poénkodott Marics Peti.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!