Bulvár-celeb

2024.05.18. 12:00

Éjjel-nappal várja az M1-esen megsérült gazdáját a roncsból kimentett kutya

Hérát a tatai állatvédők helyezték biztonságba addig, amíg újra együtt lehet szeretett gazdijával.

MW

A fotó illusztráció!

Forrás: Shutterstock

Fotó: Anaite

Mint arról hírt adtunk, kedden az M1-es autópályán rövid időn belül két súlyos baleset is történt, méghozzá ugyanabban a térségben. 

Egy kamion sofőrje hatalmasat fékezett forgalmi okok miatt, ettől a hátul szállított rakomány összedőlt. A raktérben illegálisan hazánkban tartózkodó pakisztáni férfiak utaztak,  a gyilkosan súlyos rakomány rájuk zuhant. Ketten súlyosan megsérültek, hárman pedig a helyszínen meghaltak. A bolgár sofőrt embercsempészés miatt őrizetbe vették. 

Nem sokkal később több kocsi is összeütközött az M1-esen Tatánál, a balesetben többen megsérültek. Az egyik autóban ülő férfit is mentő vitte el, mivel súlyosan megsérült. A kocsiban a rendőrök egy rémült kutyát találtak, a Metropol információi szerint csodával határos módon karcolások nélkül úszta meg a brutális ütközést. Őt a rendőrök az állatvédők gondjaira bízták.

Az M1-es autópályán több autó ütközött. Az egyik autóban, ahol a gazda súlyosan megsérült, egy megszeppent kutyus is volt. Sérülés nem látható rajta. Biztonságba helyeztük. Gazdinak gyors felépülést kívánunk

- írták posztjukban a Tatai Állatvédők. 

Héra kutya azóta is jól van, bár az állatvédők szerint mindennap hiányolja imádott gazdáját, aki jelenleg is kórházban fekszik. A hős állatvédők mindent megtesznek, hogy segítsenek a szomorú kutyuson:

"Héra az a kutya, akinek gazdái balesetet szenvedtek az autópályán. Sajnos a kutyus nehezen bírja a kennelt, ami nem is csoda, hiszen ő eddig lakásban élt. A gazdi jelenleg is sérülten fekszik a kórházban, így a kutyus bizonytalan ideig nálunk marad" - írták az állatvédők. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!