Bulvár-celeb

2024.06.25. 09:47

Ez is eljött: Zente elballagott az oviból

Zente Magyarország leghíresebb SMA-s kisfiúja, akinek köszönhetően az egész ország megismerte ezt a betegséget.

MW

Forrás: Facebook

Szépre vasalt ingben, átvetett tarisznyával a nyakában mosolyog Zente, aki nemrég maga mögött hagyta az óvodai életet. Az SMA-s kisfiú édesanyja a közösségi oldalon osztotta meg az elmúlt időszak néhány pillanatát és az előttük álló időszak kihívásait – írja a Magyar Nemzet.

Ez a nyár más lesz, mint a többi. Sajnos picit kevesebb pihenés fér bele, mert ki kell használni az iskola előtti utolsó olyan időszakot, amikor még sokat tornázhat. A tanév kezdetével megszűnnek a reggeli tornák Borival és egy teljesen új rendszerbe kell belesimulni, ami egyelőre még az én fejemben sem állt össze. Mindenesetre csodás és szívmelengető heteken vagyunk túl!

– írta az édesanya.

Zentét és történetét 2019-ben ismerte meg az ország, amikor kiderült: gerincvelő eredetű izomsorvadásban (SMA) szenved. A kisfiú – a példátlan összefogásnak hála – elsőként kapta meg a több mint 700 millió forintos kezelést. Az elmúlt években Zente egyetlen nap sem pihent, a munkájának pedig szemmel látható eredménye van, ma már magabiztosan rója a köröket gyógytornásza társaságában, de örömmel mászókázik a játszótéren és a játszóházban is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!