Bulvár-celeb

2 órája

Kullancsok viszik szét a világban az új, agyat is károsító vírust

A fertőzöttek jellemző tünetei: láz, szédülés, fejfájás, rossz közérzet és hátfájás, valamint hányinger, hányás és hasmenés.

MW

Kullancs terjeszti az akár halállal is végződő fertőzéses betegséget

Forrás: Getty Images

Egy nemrég felfedezett kullancs által terjesztett új vírus bizonyos esetekben megfertőzheti az embert, és károsíthatja az agyat is.  A Wetland-vírusnak (WELV) elnevezett kórokozót először egy kórházi betegnél mutatták ki, akit a kínai Jinzhou városában kezeltek még 2019 júniusában, derül ki a The New England Journal of Medicine című folyóiratban múlt hét szerdán közzétett szerint jelentésből.

Láz, hányás, fejfájás

A 61 éves férfi körülbelül öt nappal azután, hogy ellátogatott az észak-kínai autonóm tartomány, Belső-Mongólia egyik vizes élőhelyeiről híres nemzeti parkjába, belázasodott, hányni kezdett és erős fejfájást tapasztalt. Orvosainak elmondta, hogy a park területén kullancscsípés érte, ezután alakultak ki a tünetei. Az antibiotikumok nem segítettek rajta, ami arra utalt, hogy a fertőzést nem baktériumok okozták.

fejfájás
A fertőzés egyik tünete a fejfájás
Fotó: Illusztráció / Shutterstock

A vizsgálatok a férfi vérében lévő DNS és RNS elemzése során kimutattak egy addig még soha nem látott orthonairovírust, amelynek rokonait több kullancsfaj is hordozza. Az orthonairovírus-félék okozzák a krími-kongói vérzéses lázat, ami kullancscsípésekkel vagy fertőzött emberek testnedveinek való kitettséggel terjedhet, és gyakran halálos kimenetelű is lehet.

Miután felfedezték a kórházi kezelésre jelentkezett beteg vérében, a kutatók a fertőzés területén, Észak-Kínában – az említett nemzeti parkot is beleértve – kullancsokban és más állatokban kezdték keresni az új vírust.

Mintegy 14 600 kullancsot gyűjtöttek össze, amelyeknek nagyjából 2%-a volt pozitív a WELV genetikai anyagára. Öt kullancsfajban mutatták ki a vírust, de arányosan a Haemaphysalis concinna fajnevű kórokozót hordozó kullancsok voltak a leggyakrabban pozitívak. A kutatók által vizsgált juhok, lovak és sertések kis százalékában, továbbá egy Myospalax psilurus tudományos fajnevű nevű rágcsálóban is kimutatták  a vírust.

rágcsáló kullancs
A kullancsok a rágcsálók vérét sem hagyják le az étlapjukról
Forrás: Illusztráció / Shuttestock

A vírus genetikai anyaga ugyanakkor az érintett területen sem a kutyákban sem pedig a szarvasmarhákban nem volt kimutatható, de a megvizsgált állatok némelyike antitesteket hordozott, ami arra utal, hogy az immunrendszerük egy bizonyos ponton védekezett a kórokozó ellen.

Kómába esett egy beteg

Látszólag egészséges parkőrök vérét is elemezte a kutatócsoport, 640 mintából 12-ben volt kimutatható a vírus elleni antitest. Négy északkelet-kínai kórházban is szűrték az új vírust, több száz olyan beteget vizsgáltak meg, akik kullancscsípés után egy hónapon belül belázasodtak. Az elvégzett teszt 20 betegnél lett pozitív. 

A páciensek közül hárman egyidejűleg más kullancs által terjesztett betegséggel is fertőzöttek voltak, míg a többi, 17 beteget a jelek szerint csak a WELV-vírus fertőzte meg.

A laboratóriumi vizsgálatok sok betegnél a szövetkárosodás és a véralvadás jeleit mutatták ki, az egyik Wetland-vírussal fertőzött beteg kómába is esett. A páciensnek magas volt a fehérvérsejt-koncentrációja volt – a fertőzés jeleként – az agyát és a gerincvelőt körülvevő folyadékban. Szerencsére a kezelés hatására minden beteg felépült, és 4-15 nap után hazaengedték őket.

kóma beteg kórház
Az egyik beteg kómába is esett (A kép illusztráció!)
Fotó: Little Pig Studio / Forrás:  Shutterstock

Aggasztó felfedezés

Amikor azonban a kutatók laboratóriumi egereket fertőztek meg a vírussal, azt találták, hogy a WELV halálos fertőzést okozhat, ami számos szervre, köztük az agyra is kiterjedhet. Ez a megfigyelés is alátámasztja azt az elképzelést, hogy a WELV súlyos idegrendszeri fertőzéseket okozhat. Összefoglalva ezek az adatok arra utalnak, hogy az újonnan felfedezett orthonairovírus, a WELV az emberekre is veszélyes kórokozó – hangsúlyozzák a kutatók. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!