interjú

2017.12.13. 13:49

A tervezett ütemben haladnak az egyesülésekkel a takarékok

Az év végéig az országban korábban működő több mint félszáz takarék egyesüléséből tizenkét regionális központú, tőkéjében erős, stabil és hatékonyan működő hitelintézet jön létre, amelyek az eddigieknél több, jobb és korszerűbb szolgáltatást nyújthatnak – nyilatkozta a Világgazdaságnak Vida József, a TakarékBank elnök-vezérigazgatója.

Forrás: vg.hu

Tele vannak a lapok a takarékszövetkezetek egyesülésével, de mi van a hírek mögött? Mi mozgatja a takarékok körében zajló folyamatokat?

A takarékszektorban korszakváltó átalakulás zajlik. Korábban száznál több különböző méretű takarék működött az országban egymástól teljesen eltérő termékekkel, szabályokkal, arculattal és informatikai rendszerrel, sokszor egymással is versenyezve. Ennek az áttekinthetetlen, szétaprózott halmaznak a helyén létrehoztuk a Takarék Csoportot, amely mérlegfőösszegével és 6,5 százalékot meghaladó piaci részesedésével ma már Magyarország negyedik legnagyobb bankcsoportja és a magyar pénzügyi rendszer meghatározó intézménye. 2017 végéig az országban korábban működő több mint félszáz takarék egyesüléséből 12 regionális központú, tőkéjében erős, stabil és hatékonyan működő hitelintézet jön létre. Közben átalakítjuk és megerősítjük a Takarék Csoport központi szervezeteit is, világosan különválasztjuk és megtisztítjuk az integráció központi bankjának, kereskedelmi bankjának és jelzálogbankjának funkcióit. A takarékszövetkezeti szektor egy jól szervezett, egységes prudenciális és üzletpolitikai szabályok szerint, magas szolgáltatási színvonalú együttműködéssé válik. A folyamatok mögött a működés korszerűsítése és hatékonyabbá tétele, a versenyképesség növelése, az ügyfelek minőségi kiszolgálása áll.

És mit szólnak mindehhez a takarékok? Korábban nem mindegyik örült ezeknek az átalakulásoknak.

Egy ilyen horderejű változást csakis erős összefogással lehet sikerre vinni. Az elmúlt időszakban soha nem látott egység alakult ki a takarékok között: közösen tárgyaltuk meg és egyhangúlag fogadtuk el június végén a szektor átalakításának stratégiáját. Szerintem a takarékok megértették: az erős piaci versenyben, illetve a piac jelentős átalakulása közepette nincs más választásuk, mint összefogni, és közös erővel építeni valami újat és korszerűt, ami képes hosszú távon is felvenni a versenyt a nagy kereskedelmi bankokkal. Az egység, az összefogás szerintem az egyik legfontosabb eredmény, amelyet az elmúlt időszakban elértünk.

Hogy állnak az egyesülések? Mikor zárul le az egyesülési folyamat?

Jól állunk, az egyesülések az előzetesen megállapított ütemben haladnak. A fúziókról szóló taggyűlési döntések mindenütt megszülettek már, így cégjogi és informatikai téren az év végéig lezárul a 12 takarék egyesülési folyamata. Az eltérő termékportfóliók helyére egységes és korszerű szolgáltatásokat vezetünk be, az egyesült takarékok az eddigieknél több, jobb és korszerűbb szolgáltatásokat nyújthatnak ügyfeleinknek. Olyan szolgáltatásokat, amelyeket az ügyfelek nemcsak a számlavezető takarékokban, hanem az adott régió bármely takarékfiókjában igénybe tudnak majd venni. Gördülékenyebbé, gyorsabbá és kényelmesebbé válik az ügyintézés is, a vállalkozók nagyobb összegű hitelekhez is hozzá tudnak jutni, emellett az egyesült takarékok egészen nagy, regionális projekteket is hitelezni tudnak majd. Egységesül a takarékok marketing és sales tevékenysége, valamint az informatikai hálózatuk, a fiókok korszerűbbé válnak, az egyesült takarékok pedig költséghatékonyabban tudnak működni. A Takarék Csoport képes lesz piaci pozícióinak erősítésére, a további terjeszkedésre, és mind regionális, mind országos szinten egyre meghatározóbb szereplővé válik.

Mit kell tenniük azoknak az ügyfeleknek, akiknek a takarékja beolvad egy másikba?

A jó hír az, hogy semmit, a takarékok ugyanis a megszokott módon, zavartalanul működnek a továbbiakban is, legfeljebb a nevük változik. A takarékokkal kötött szerződések változatlan formában és tartalommal érvényben vannak, a folyószámlák, az azokon lévő összegek és a betétek érintetlenek maradnak, s a hiteleket is ugyanolyan feltételekkel kell törleszteni. A takarékok ügyfeleinek tehát az egyesülések kapcsán semmilyen teendőjük nincs.

Hogyan fogadták az egyesüléseket a takarékok ügyfelei?

Szinte kivétel nélkül pozitívan. Persze voltak olyanok, akik eleinte bizalmatlanok voltak, de hát az emberek többsége fél a változástól, ez vidéken különösen igaz. Ám amikor látták, hogy a fiókokban ugyanazok ülnek, ugyanazok a régi ügyintézők szolgálják ki őket, mint az elmúlt húsz-harminc évben, megnyugodtak. Ehhez persze az is hozzájárult, hogy igyekeztünk időben tájékoztatni őket mindenről.

És a takarékban dolgozóknak mi volt a reakciójuk?

A fúziókat kedvezően fogadták a dolgozók, mert szép lassan megértették, milyen előnyöket jelent számukra a változás, és hogy egy erős, jól működő, fejlődőképes csoportban sokkal nagyobb perspektíva nyílik számukra. Eleinte természetesen közöttük is voltak, akik aggódtak, féltek a változásoktól. Az egyesülés ugyanis többek között azzal jár, hogy az új, regionális takarékokban megszüntetjük a párhuzamosságokat, néhányan más munkakörbe kerültek. Esetleg olyanba, amilyenben addig egyáltalán nem dolgoztak. Ezért indítottunk oktatásokat, át-, illetve továbbképzéseket, amelyekre szép számmal jelentkeztek a takarékos kollégák. Érzékelik ugyanis, hogy az átalakuló takarékszektorban nekik is több lehetőségük lesz az előrelépésre, arra, hogy a képességeiket minél jobban kibontakoztassák, ezáltal pedig többet is vihessenek haza.

Milyen hatással vannak ezek az átalakulások a napi üzletmenetre? Jut idő a napi feladatok ellátására is?

Szerencsére igen, már a magunk mögött hagyott évben is el tudtunk érni piaci sikereket. Például a vállalati hitelállományunk szeptember végére több mint 13 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi értéket. Sikerült tovább erősíteni a mezőgazdasági és élelmiszeripari jelenlétünket, és pont akkor nyitottunk az agrárgéplízing felé, amikor e szolgáltatás iránt jelentősen megnőtt az igény. A Takarék Csoport által üzemeltetett MFB Pontok nagymértékben hozzájárultak a magyar gazdaság növekedéséhez, miközben a Széchenyi-kártya-hitelek minden harmadik forintja tőlünk származik. Azt is eredménynek tartom, hogy 167 ezernél is több vállalati bankszámlát kezelünk, míg a magánszemélyek több mint 12 százaléka a Takarék Csoportnál vezeti a számláját. A lakossági lakáscélú hitelek terén a második negyedév végére 7,5 százalékra növeltük a piaci részesedésünket. Ebben fontos szerepet játszott az állami támogatás, elsősorban a családi otthonteremtési kedvezmény. Minden ötödik, kedvezménnyel támogatott új lakást vagy családi házat a Takarék Csoport közvetítésével vásárolta meg az új tulajdonos. Emellett több mint 1300 lakás folyamatban lévő megépítését tesszük lehetővé a projektfinanszírozási üzletágunkon keresztül.

Hogyan készülnek a modern technológiák térnyerésére?

Külön öröm számomra, hogy egyedülálló innovációkkal is sikerül kényelmesebbé tennünk ügyfeleinknek a bankolást. Egyik közülük a mozgó bankfiók, amely mindenekelőtt a kisebb, 1500 fő alatti településen élő lakosok, vállalkozók és önkormányzatok számára teszi elérhetővé a korszerű pénzügyi szolgáltatásokat. Másik fejlesztésünk a teljesen auto­matizált bankfiók, a Takarék Smart Point, amely digitális mérföldkő a Takarék Csoport életében. Itt a digitális banki szolgáltatások mellett a nap 24 órájában olyan hétköznapi ügyeket is lehet intézni, mint a postai csomagküldés és -fogadás, valamint a közüzemi csekkek befizetése – mindezt a legmodernebb környezetben, ahol például a jelenkor igényeinek megfelelően lehet mobiltelefont és elektromos autót is feltölteni. A digitális megújulást jelzi az a mobiltelefonos applikáció is, amellyel egy régi adósságunkat törlesztettük, az ugyanis számla- és kártyainformációkat, illetve műveleteket tesz lehetővé a lehető legkényelmesebb módon, mobiltelefonon keresztül. Itt azonban nem állunk meg, valamennyi innovációnkat szeretnénk továbbfejleszteni, részben ügyfeleink visszajelzései alapján. Ezért mindenkit arra biztatok, ne fogja vissza magát, bombázzon csak bennünket az ötleteivel, hogyan lehetne a már most is egyedülállónak számító mozgó bankot és a teljesen automatizált bankfiókot még korszerűbbé, hatékonyabbá tenni.

Borítókép: Vida József, a TakarékBank elnök-vezérigazgatója

VG.hu

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában