sok az utas, kevés a hely

2018.04.17. 20:35

A Székelyföld-Budapest vasút fejlesztését kérik a székelyföldi vezetők

Kovászna, Hargita és Maros megye önkormányzatának elnökei szerint nagyobb utaskapacitásra lenne szükség.

Közös felkéréssel fordult a Orbán Viktor miniszterelnökhöz és Dávid Ilonához, a MÁV elnökéhez a három székelyföldi megye vezetője. Közleményük szerint a vasúti közlekedésben 2017 decemberétől érvénybe lépett változások kedvezőtlenül érintik a székelyföldi utazóközönséget. Felidézik: a Brassó és Budapest között Székelyföldet átszelve éjjel közlekedő Corona nemzetközi gyorsvonat jelenleg két ülő és egy fekvőkocsival teszi meg a távot, pedig négy kocsi sem lenne elég az utazói igények kiszolgálására. Sokan kényszerülnek arra, hogy állva utazzanak.

Az önkormányzati vezetők megemlítik: a nyári szezonban, május 18. és szeptember 28. között hálókocsival bővül a Corona szerelvénye, de ez sem elegendő az igények kiszolgálására. Úgy vélik: ez a bővítés sem veszi figyelembe a nemzeti és keresztény ünnepek alkalmával növekvő utasszámot, és figyelmen kívül hagyja a székelyföldi egyetemi hallgatók utazási igényeit. Szerintük hasonló a helyzet a Corona nappal közlekedő párja, a Hargita gyorsvonaton is.

A székelyföldi elöljárók felajánlották együttműködésüket a Budapest-Székelyföld vasúti kapcsolat fejlesztésére, és felkérték a MÁV Zrt.-t a lakosság által jelzett gondok mielőbbi orvoslására. Azt is közölték, hogy az utazóközönség igényének megerősítésére támogató aláírásokat gyűjtenek a lakosság körében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában