Mezőgazdaság

2018.07.27. 07:45

Közepes szezont zárhatnak idén a dinnyetermesztők

Ennek oka a szeszélyes időjárás és az alacsony exportárak.

Csány, 2018. július 2. Görögdinnyét pakolnak fel munkások egy teherautóra egy dinnyeföldön a Heves megyei Csány közelében 2018. július 2-án. MTI Fotó: Komka Péter

Göcző Mátyás, a Magyar Dinnyetermelők Egyesületének társelnöke a Magyar Időknek elmondta, hogy a gazdálkodók nem tudtak annyi dinnyét betakarítani a földekről, mint amennyit a szezon elején vártak, a korán jött nyári meleg idején.

„Tíz napon át viszonylag hűvös idő uralkodott az országban, ami kedvezett a dinnyét támadó betegségnek, így voltak olyan termények, amelyeket a földön kellett hagyniuk a termelőknek”

- mondta el a szakember, hozzátéve, hogy a terméskiesés miatt a bevétel is alacsonyabb lesz az idén.

Azt az állítást cáfolta Göcző Mátyás, hogy a magyar görögdinnyék a munkaerőhiány miatt rothadnak meg a földeken. „A munkálatok ugyan valóban nem haladnak gyorsan, a termelők néhány napos csúszással tudják elkezdeni a szedést, de a munkaerőhiány miatt biztosan nem hagynak a földeken dinnyét” – fogalmazott a társelnök.

Arról is beszélt, hogy az idén nem okozott különösebb zavarokat a dinnyepiacon az áruházak árképzése. A korábbi évekkel ellentétben, amikor valamelyik multinacionális kiskereskedelmi lánc idejekorán jelentős akciót hirdetett a terményre, az idén nem voltak túlzó leárazások. Ez jót is tett a dinnye piaci árának, amelynek kilója a legtöbb boltban csak mostanság csökkent száz forint alá.

Az exportárak jelenleg nem a termelőknek kedveznek, ebben a szezonban az olasz, az ukrán és a macedón görögdinnye az északi piacainkon nagyon nyomott áron van jelen. Az exportárak alakulása elsősorban a békési, baranyai, tolnai termőkörzetet érinti, mivel ott drágább módszert alkalmaznak a termelők. A szabolcsi részt, ahol a termőterület is tovább bővült, ez a tendencia nem érinti különösebben, ott olcsó, kommersz technológiával termelnek.

Borítókép: Görögdinnyét pakolnak fel munkások egy teherautóra egy dinnyeföldön a Heves megyei Csány közelében 2018. július 2-án.

MTI Fotó: Komka Péter

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában