bérmegállapodás

2018.10.19. 11:31

A gazdaság növekedése mellett emelkednek a keresetek is

A gazdaság növekedésével együtt nem csak a munkahelyek száma nő, de a keresetek is folyamatosan emelkednek – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentálva.

A KSH gyorsjelentése szerint augusztusban a bruttó átlagkereset 321 172 forint, a nettó átlagkereset 213 579 forint volt, egyformán 10,1 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az év első nyolc hónapjában a keresetek 11,8 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A pénzügyminiszter az M1 csatorna műsorában felidézte: a 2016-ban megkötött hatéves bérmegállapodás eredményeként idén januártól tovább nőtt a minimálbér és a szakmunkás bérminimum, 8, illetve 12 százalékkal.

Varga Mihály kiemelte, nem csak a középső és a felső kereseti kategóriákban, de az alsókban is gyorsul a bérnövekedés, így végbemegy a hatéves megállapodástól várt bérkiegyenlítődés. Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében nőttek leginkább a keresetek, itt erőteljesebben hatott a minimálbér és a szakmunkás bérminimum emelése – tette hozzá.

A miniszter hangsúlyozta, a gazdaság növekedése magával hozza a foglalkoztatottak létszámának emelkedését is. A jól képzett munkaerő megtartása érdekében a munkaadók hajlandók magasabb bért fizetni, a vállalkozásoknál forrást hagy a társasági adó, illetve a szociális hozzájárulási adó mértékének csökkentése.

Varga Mihály úgy fogalmazott: megfordult a helyzet a nyolc évvel ezelőttihez képest, amikor 12 százalékos volt a munkanélküliség és a munkavállalók keresték a lehetőségeket. Most a munkaadók jelentkeznek a képzett dolgozókért, a beruházások növekedése, újabb üzemek nyitása miatt verseny folyik a munkaerőért.

A miniszter kitért arra is, hogy a régióban csak Lengyelországban emelkedtek jobban a bérek, Magyarország ugyanakkor megelőzte Szlovákiát és Csehországot, felgyorsult a hazai bérek felzárkózása.

A Pénzügyminisztérium (PM) közleményében kiemelte: 9 százalékkal nőttek a reálkeresetek idén az első nyolc hónapban, ami egyre nagyobb mértékben segíti a háztartások bevételeinek növekedését, tovább javítva ezzel a magyar családok anyagi helyzetét. A hatéves bérmegállapodás, a közszféra életpálya-modelljei és a versenyszféra bérfejlesztéseinek eredményeképpen 68 hónapja töretlen a reálbérek növekedése Magyarországon.

A tárca közleménye szerint a dinamikus bérnövekedés a fogyasztás bővülésére is egyre nagyobb hatással van. A kiskereskedelmi forgalom erőteljes bővülése tovább segíti a magyar gazdaság növekedését, így ennek is köszönhetően csak a második negyedévben közel 5 százalékkal bővült a hazai GDP.

A PM arra számít, hogy a következő időszakban tovább emelkednek a bérek Magyarországon, amivel a hazai keresetek hosszú távon egyre jobban közeledhetnek az európai bérekhez.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában