Járvány

2020.03.18. 06:58

Elkezdte a 2020-as költségvetés átszervezését a pénzügyi akciócsoport (videó)

A magyar gazdaság jelenleg stabil, de a járvány mélyen fogja érinteni a szereplőit.

Megtartotta első ülését a koronavírus elleni védekezés pénzügyi akciócsoportja – közölte Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán az ülést követően kedden este.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaság jelenleg sokkal stabilabb, mint 2008-2009-ben volt, az akkori válság idején, de jól látható, hogy a járvány a magyar gazdaság szereplőit is nagyon mélyen fogja érinteni. Ehhez kormányintézkedéseket szeretnének hozzárendelni.

„Ezért kezdtük el a 2020-as költségvetés átszervezését, és megkezdődött a 2021-es költségvetés tervezése is” – ismertette a pénzügyminiszter, hangsúlyozva: ennek célja, hogy a megszülető kormányintézkedések mögött valós fedezet legyen. „Ezen dolgoznak most a szakemberek” – tette hozzá.

Tájékoztatása szerint az akciócsoport ülésén részt vett Bártfai-Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, és ott voltak a Magyar Államkincstár és az Államadósság Kezelő Központ vezetői, a jegybank meghívott szakértői, valamint a Pénzügyminisztérium munkatársai.

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken jelentette be, hogy a koronavírus elleni védekezés keretében tíz akciócsoport áll fel, ezek egyike a pénzügyi akciócsoport.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában