Járvány

2020.05.15. 09:30

Itt van az Orbán-terv néhány részletesebb eleme

A koronavírus-járvány következtében világszerte lelassult a gazdaság, leállt a turizmus, és munkahelyek szűntek meg. A Századvég Gazdaságkutató Zrt. a magyar kormány által bemutatott Orbán-terv elemeit elemzi és értékeli mind hazai, mind nemzetközi vonatkozásban.

Magyarország kormánya az elsők között, március 18-án jelentette be első gazdasági mentőcsomagját. A kormányzat és a jegybank együttesen idén és a következő években a 2019-es GDP 8-20 százalékával egyenértékű, több mint 9000 milliárd forintot biztosít a gazdaság megvédésére. Ennek az intézkedéscsomagnak követjük az útját, elemzésekben és értékelésekben.

Az Orbán-terv második szakaszában bejelentett 5 program közül az egyik a vállalatok finanszírozására fókuszál.

A Pénzügyminisztérium számításai szerint a kisvállalkozókra vonatkozó adókönnyítések megközelítőleg 200 milliárd forintot hagynak a vállalkozásoknál és a családoknál.

Július 1-jétől újabb két százalékponttal, 17,5-ről 15,5 százalékra csökken a szociális hozzájárulási adó mértéke, ez fél év alatt mintegy 160 milliárd forint megtakarítást jelent a vállalkozásoknak.

Mintegy 600 ezer cégnek és szervezetnek elég szeptember 30-ig benyújtani beszámolóját, valamint bevallani, illetve befizetni a társasági adót és a helyi iparűzési adót. A határidő eltolása adókönnyítést és likviditási segítséget is jelent.

A munkavállalókat segíti az az intézkedés is, amelynek értelmében a fizetés nélküli szabadságon lévő munkavállalók helyett a munkáltató kifizeti az egészségügyi szolgáltatásokra feljogosító járulékokat.

Május 1-jétől a munkáltatónak kell megfizetni az egészségügyi szolgáltatási járulékot, amelynek összege havi 7710 forint.

További kedvezmény, hogy

a vállalkozások adókönnyítést kérhetnek bármelyik adó esetében, ha a járványhelyzet miatt kerültek nehéz helyzetbe.

Ennek mértéke vállalkozásonként elérheti az 5 millió forintot. Kérhetnek a vállalkozások 5 millió forintos adótartozásig minden adófajta esetében 12 havi részletfizetést, vagy hat havi pótlékmentes fizetési halasztást.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában