az élelmezés világnapja

2020.10.16. 11:07

Fejenként majdnem 20 ezer forintnyi ételt dobunk ki a szemétbe évente

Magyarországon az emberek évente több mint 300 ezer tonna élelmiszert pazarolnak el, a veszteség pénzben kifejezett értéke meghaladja a 170 milliárd forintot, ami egy-egy emberre vetítve 18 000 forint. Az élelmiszer-pazarlás környezetvédelmi, gazdasági és erkölcsi probléma is – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken.

Forrás: Shutterstock

Az ENSZ 1979-ben magyar javaslatra nyilvánította október 16-át az élelmezés világnapjává, az idén 41. alkalommal megtartott esemény célja, hogy felhívja a figyelmet az éhezés felszámolására és összefogásra ösztönözzön.

Bár a probléma elsősorban a fejlődő országokat érinti, a fejlett országokban is számos olyan rászoruló él, akinek az élelmezését állami, önkormányzati, egyházi és civil szervezetek látják el.

Az élelmiszeriparban és az élelmiszer-kereskedelemben képződő feleslegek is e karitatív szervezetek segítségével jutnak el a nélkülözőkhöz.

Ezzel szemben az emberek otthonaiban képződő élelmiszer-felesleg a szemetesben végzi. Az Európai Unió többi országához hasonlóan Magyarországon is ez teszi ki az élelmiszer-veszteség legnagyobb hányadát. A Nébih a háztartási élelmiszer-pazarlás csökkentése érdekében 2016-ban indította el a Maradék nélkül programját.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában