Ország-világ

2020.12.17. 09:39

Igazolni kell a MÁV-csoport járatain az ingyenes utazásra való jogosultságot

A kedvezmény a személyazonosság igazolására alkalmas okmány és a munkáltató által kiállított igazolás felmutatásával vehető igénybe.

Budapest, 2020. május 4. Jegyellenőr arcmaszkban a Keleti pályaudvart elhagyva 2020. május 4-én. A kormány intézkedésit követve a védekezés második szakaszában május 4-től kötelező a szájmaszk viselése a tömegközlekedésben résztvevőknek. MTI/Mónus Márton

Forrás: MTI

Fotó: Mónus Márton

Ingyenesen utazhatnak a védekezésben résztvevő szociális, rendvédelmi és közigazgatási dolgozók a MÁV-csoport – a vasút, a HÉV és a Volánbusz – járatain is, de a jogosultságot igazolni kell – közölte a vasúttársaság csütörtökön az MTI-vel.

Azt írták, hogy a kedvezmény a személyazonosság igazolására alkalmas okmány és a munkáltató által kiállított igazolás felmutatásával vehető igénybe.

Közölték azt is, az újonnan kedvezményezettek kezelési költség nélkül visszaválthatják a decemberre már megvásárolt bérleteiket. A közlekedési társaságoknál a dolgozó helyközi bérletek visszatérítésére vonatkozó igényt december 23-ig kell benyújtani.

A MÁV applikáción megváltott bérletek esetében az utasok elektronikus úton – az utas nevét és a bérletszámot az [email protected] címre megküldve – nyújthatják be a visszatérítési kérelmüket, ez esetben a visszatérítés a vásárláskor használt kártyához kapcsolódó bankszámlára történik.

Minden egyéb formában megvásárolt bérlet visszatérítését a [email protected] címen keresztül lehet intézni.

A Volánbusz esetében a bérletjegyek visszaváltására – a vásárlás módjától függetlenül – csak a pénztárakban van lehetőség. A bérlet tulajdonosának be kell mutatnia a díjmentességre jogosító igazolását is.

A pénztárakban lehet benyújtani az online megváltott és kinyomtatott bérletekre vonatkozó visszaváltási igényeket is – áll a közleményben.

Borítókép: Jegyellenőr arcmaszkban a Keleti pályaudvart elhagyva 2020. május 4-én.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában