zöldenergia

2021.02.20. 09:13

Napelemparkot adtak át Nógrád megyében

Napelemparkot adott át Nógrád megyében a Greentechnic Hungary Kft.; a 20 megawatt teljesítményű, Mátraverebély és Bátonyterenye között kiépített napelempark 11 ezer család villamosenergia ellátását biztosítja majd legalább 25 éven keresztül.

Kiss Ernő, a kft. ügyvezető igazgatója a Mátraverebély külterületén tartott átadási ünnepségen ismertette: negyven darab 500 kilowattos napelemes kiserőművet építettek meg az 50 hektáros területen 8 milliárd forintos beruházással. A kivitelező a Greentechnic Hungary Kft. volt, a beruházó a Heliosys Hungary csoport, amely az utóbbi két évben 27 milliárd forint értékben valósított meg napelemes beruházásokat Magyarországon – tette hozzá.

Kiss Ernő, a múlt évben 2,5 milliárd forint árbevételt termelő Greentechnic vezetője, egyben a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnöke szólt arról, hogy a beruházás négy új munkahelyet teremt az üzemeltetésben, karbantartásban. Kitért rá, hogy az alacsony aranykorona értékű földterület legeltetésre szolgált, ami a beruházás megvalósulását követően is fennmarad:

a növényzet karbantartását, nyírását továbbra is birkák legeltetésével oldják meg.

Elmondta, ez a Heliosys Hungary 117. erőműve az országban, a szlovák befektetői csoport további 20 erőmű megépítését indította el.

Nagy-Majdon József, Bátonyterenye és Nagy Attila, Mátraverebély polgármestere is üdvözölte, hogy környezetkímélő beruházás valósult meg a térségben, és fontosnak nevezték a fejlesztésből származó iparűzési adóbevételt is.

Nagy-Majdon József hozzátette: a 11 ezer család azt jelenti, hogy

a teljes bátonyterenyei járás háztartásai innen kapják majd az energiát.

Skuczi Nándor, a Nógrád megyei közgyűlés elnöke örömét fejezte ki, hogy Nógrád megye helyt adhat a 21. századi technológiának, emlékeztetve arra, hogy a Greentechnic korábban Szügyben is épített napelemparkot. A „zöld Nógrád” gondolkodásba jól illeszkedik a megújuló energia hasznosítása – tette hozzá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában