repülés

2021.07.01. 21:53

Dinamikusan növekszik a hazai légi forgalom

A HungaroControl légiforgalmi szakszemélyzete mintegy háromszor több járatot kezelt a nyár első hónapjában, mint 2020 júniusában – közölte a társaság csütörtökön

Budapest, 2021. április 28. Légiforgalmi irányító dolgozik a HungaroControl felújított irányítótermében Budapesten 2021. április 28-án. Lezárult a HungaroControl egyik legjelentõsebb beruházása, az elmúlt fél évben teljesen megújultak a társaság légi navigációs és hangkommunikációs rendszerei, valamint a légiforgalmi szakemberek munkaállomásai. A közel 8 milliárd forintból megvalósult fejlesztésnek köszönhetõen az irányítók a jövõben is Európa egyik legkorszerûbb, csúcstechnológiával felszerelt központjából gondoskodhatnak a repülések biztonságáról. MTI/Koszticsák Szilárd

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

A közleményben ismertetik, hogy a HungaroControl által ellenőrzött légterekben – a magyarországi és a koszovói magas légtérben, illetve a budapesti nemzetközi légikikötő közelkörzeti légterében – júniusban összesen 47 375 légi jármű közlekedett.

A gépszám mintegy 55 százalékkal elmaradt a pandémia előtti év forgalomától, a 2020-as év nyári adataihoz viszonyítva ugyanakkor csaknem 167 százalékos emelkedést jelent.

A tájékoztatás szerint júniusban a Koszovó feletti magas légtér forgalma bővült a legnagyobb ütemben, a 2020-ban mért járatszámnál négyszer több, összesen 7324 gép biztonságos közlekedését segítették a magyar légi navigációs szakemberek.

Ettől nem sokkal maradt el a hazai átrepülő forgalom, amely az említett periódusban több mint két és félszeresére duzzadt, júniusban kis híján 36 ezer repülőgép szelte át a magyar égboltot – írja a HungaroControl.

A budapesti nemzetközi repülőtér le- és felszálló forgalma júniusban 97 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest,

így a HungaroControl toronyirányítói 4357 érkező és induló járat biztonságáért feleltek 2021 júniusában. A terminálforgalom különösen a labdarúgó Európa-bajnokság hazai rendezésű mérkőzései előtt és után ugrott meg – olvasható a közleményben.

A júniusi kisgépes repülések száma nemcsak a tavalyi év azonos időszakához képest nőtt, hanem a 2019 júniusában mért gépmozgásokat is meghaladja. A körzeti repüléstájékoztató részleg szakemberei az idei nyár első hónapjában 9710 repülést segítettek, míg a tavalyi év azonos periódusában csupán 5103, tavalyelőtt júniusban pedig 8959 gép biztonságáért feleltek – tájékoztatott a HungaroControl.

A közlemény szerint a légi közlekedés növekedése az európai turizmus fokozatos újjáéledését követi, az uniós digitális Covid-igazolvány bevezetése pedig újabb lendületet adhat a forgalom felívelésének.

Borítókép: légiforgalmi irányító dolgozik a HungaroControl felújított irányítótermében Budapesten 2021. április 28-án

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában