vissza a régi kerékvágásba

2021.07.28. 18:44

Visszatérnek a bérversenyes, munkaerőhiányos idők az elemzők szerint

A második félévben visszatér a másfél évvel ezelőtti munkaerőhiányos és erőteljes bérnövekedéssel járó munkaerőpiaci környezet, ami kedvezően hat a fogyasztásra és a GDP-növekedésre, de egyben az infláció emelkedésének kockázatát is erősíti – ezt a következtetést vonták le a legfrissebb adatokból az MTI-nek nyilatkozó elemzők.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdai jelentése szerint júniusban a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma az előző havihoz képest 85 ezerrel, a tavaly júniusihoz mérve 98 ezerrel nőtt. A munkanélküliek száma 47 ezerrel csökkent az egy évvel korábbihoz mérve, az előző hónaphoz képest – a hibahatáron belül – 4 ezerrel nőtt.

Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában kiemelte, hogy

a járvány harmadik hullámának végével hamar magára találni látszik a munkaerőpiac, a nyár végére várhatóan szinte minden területen visszatér a válság előtti feszesség.

A Takarékbank elemzőinek várakozása szerint idén 3,7, jövőre pedig 3,3 százalékos lehet a munkanélküliség. A kormány munkahelyvédelmi intézkedései, a bértámogatások, az átmeneti adócsökkentések, a vállalati és lakossági törlesztési moratórium érdemben hozzájárult a munkahelyek megőrzéséhez – írta.

Az elsődleges munkaerőpiac növekedése még tovább erősödhet a nyitás nyári felfutásával. Az idei év második felében akár újra elérkezhet a másfél évvel ezelőtti munkaerőhiányos és erőteljes bérnövekedéssel járó munkaerőpiaci környezet, ami már a második negyedévtől kezdődően a fogyasztásra és a GDP-re is pozitív hatást fejthetett ki. Ez egyben igazolja a felfele mutató inflációs kockázatokhoz fűződő aggodalmakat is, mivel a munkaerőpiaci feszesség ilyen gyors emelkedése értelemszerűen a bérnövekedés ütemét is tovább gyorsítja, miközben a kínálati oldal több esetben még mindig nem épült fel teljesen.

Molnár Dániel, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában azt emelte ki, hogy a foglalkoztatottak számának júniusi emelkedésében jelentős szerepet játszhatott a gazdaság újraindítása, az ismét elérhetővé váló szolgáltatások. A foglalkoztatottak száma az idei második negyedévben már megközelítette a válság előtti szintet, sőt az elsődleges munkaerőpiacon foglalkoztatottak száma meg is haladta azt. A foglalkoztatás növekedésének köszönhetően tovább csökkent a munkanélküliségi ráta, illetve egyre több ágazatban ismét megjelent a munkaerőhiány.

Előretekintve a Századvég elemzői arra számítanak, hogy a foglalkoztatás az év hátralévő részében tovább emelkedhet, amennyiben nem lesz szükség korlátozó intézkedések bevezetésére. Ugyanakkor várható, hogy a munkaerőpiac ismételten kínálati korlátokba ütközhet, ami bérfelhajtó hatással jár.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője a júniusi adatsorban arra figyelt fel, hogy a teljes újranyitás első hónapjában miért nem tudott érdemben csökkenni az állástalanok aránya. Erre két lehetséges magyarázatot talál. Egyrészt nem csak a foglalkoztatás bővült májusról júniusra, de a gazdaságilag aktívak száma is hasonló mértékben emelkedett. A másik fontos ok, hogy egyre több helyről lehet hallani, legyen szó a szolgáltatószektorról, az iparról vagy az építőiparról, hogy újra munkaerőhiány kezd kialakulni.

Hiába az újranyitás és a munkaerő iránti kereslet jelentős emelkedése, ha nincs kínálat, ha nincs jelentkező az üres álláshelyekre.

A munkaerőhiányos állapot várhatóan a következő hónapokban tovább súlyosbodhat, amennyiben nem térnek vissza a járványügyi korlátozások és a gazdaság zavartalanul működhet.

Egyre nehezebb helyzetben lesznek a munkáltatók, vélekedik Virovácz Péter, így a munkanélküliségi ráta a közeljövőben csupán mérsékelt tempóban javulhat, de újabb korlátozások hiányában az év végére már elérhető közelségbe kerülhet a válság előtti rekordalacsony munkanélküliségi szint. Ezzel párhuzamosan pedig tovább erősödhet a gazdaságban a bérnyomás, tovább dinamizálva ezzel a magyar gazdaságot és persze az inflációt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában