gvh

2021.09.13. 12:00

Komoly visszaélésekre figyelmeztetnek az üdülési joggal kapcsolatban

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) fokozott óvatosságra int, mert újra félrevezető tájékoztatásokkal keresik fel az üdülésijog-tulajdonosokat. Komoly csapdába eshetnek azok, akik nem körültekintőek az üdülési joguk eladásánál.

Forrás: Shutterstock

Fotó: antoniodiaz

A GVH hétfői közleményében azt írták, az utóbbi időszakban egyre több panasz érkezett a versenyhivatalhoz, amelyek alapján úgy tűnik:

az üdülési joguktól megszabadulni vágyók félrevezetése és kihasználása újabb lendületet vett.

Az érintetteket ezúttal is elsősorban telefonon keresik meg, azzal a sokat ígérő ajánlattal, hogy egy magánszemély készpénzben megvásárolja tőlük jogosultságukat. A telefonáló időnként egy üdülési jogos károsultakat segítő, érdekképviseleti civil szervezet nevében mutatkozik be.

A személyes találkozó alkalmával a csalók már előkészített szerződéssel várják ügyfeleiket – amelyben azonban a vevő magánszemély immár egy vállalkozás, a fizetés pedig nem készpénzben, hanem egy, a cég által üzemeltetett vásárlási rendszerben levásárolható kreditben történik.

A fogyasztókat rendszerint azonnali döntésre ösztönzik, és több százezer forintos díjat fizettetnek meg a rendszerbe történő belépésért, az itt elérhető áruk pedig sokszor túlárazott és silány minőségű termékek.

Az üdülési jog ráadásul mindezek ellenére sem kerül át a vevő cég nevére, ugyanis azok szolgáltatói jellemzően csak magánszemélyre engedélyezik átírásukat. Az üdülési joggal járó fenntartási költségek így továbbra is a becsapott fogyasztókat terhelik.

A versenyhatóság az üdülési jogukat értékesíteni vágyóknak azt javasolja: minden ajánlat esetén alaposan tekintsék át a felkínált feltételrendszer részleteit, szerződéskötés előtt pedig alaposan tájékozódjanak az érintett vállalkozások megbízhatósága és fogyasztói értékelése felől. Fontos, hogy a fogyasztók a személyes találkozókon se engedjenek az esetleges nyomásgyakorlásnak.

Felidézték, hogy a korábbi években – versenyfelügyeleti eljárások lefolytatása és számos bírság kiszabása mellett – több alkalommal is felhívták a figyelmet néhány tisztességtelen módszerre. A hasonló típusú, jogsértő magatartást folytató cégek felelősségre vonása mindig nehéz a hatóságok számára, ugyanis számos módszerrel – felszámolás, végelszámolás, átnevezés, vagy tagcsere – igyekeznek elkerülni a számonkérést.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában