Együttműködés

2021.11.25. 14:47

A magyar kormány támogatja a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégeket

A 2022-es költségvetésben 50,1 milliárd forint áll rendelkezésre kifejezetten megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató akkreditált cégek támogatására.

A magyar kormány a következő évben is szeretné kiemelten támogatni a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégeket, a 2022-es költségvetésben 50,1 milliárd forint áll rendelkezésre kifejezetten megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató akkreditált cégek támogatására. Ezen felül a piaci cégek szövetségét és együttműködését keresik a jövőben – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára csütörtökön Karcagon.

Fülöp Attila, a Prohumán 2004 Munkaerő Szolgáltató és Tanácsadó Kft. új papíripari üzemének megnyitásán elmondta: a Prohuman és a magyar kormány között létrejött stratégiai együttműködésnek fontos része, hogy sokat tesz a cégcsoport a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásáért. A vállalat új karcagi üzemében 50 megváltozott munkaképességű ember számára biztosítanak munkát, reményeik szerint ez a létszám duplázódhat majd a közeljövőben – fűzte hozzá.

Hangsúlyozta: a magyar kormány részéről olyan gazdasági növekedésért dolgoznak, amelynek lehetőség szerint mindenki a nyertese és haszonélvezője lesz.

Az elmúlt három kormányzati ciklusban 3,7 millióról 4,7 millióra nőtt a foglalkoztatottak száma, ez több mint 25 százalékos bővülés. Ezen belül a legnagyobb mértékben a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása nőtt: ezen időszak alatt 150 százalékkal nőtt a foglakoztatási ráta, így most 160 ezren dolgoznak a magyar munkaerőpiacon megváltozott munkaképességűként. Ennek a 160 ezer embernek a munkája hozzáadott érték a gazdaságnak – mondta az államtitkár.

Hozzátette: 2010-ben 18 százalék volt ebben a célcsoportban foglalkoztatás, azaz kevesebb, mint minden ötödik megváltozott munkaképességű ember tudta eltartani magát és a családját munkabérből. Fülöp Attila szólt arról, hogy a pandémia után a gazdaság újraindítása sikeres volt. Az Európai Unióban az egyik legnagyobb gazdasági növekedést Magyarország tudja produkálni, amihez hozzájárul ez a foglalkoztatási forma, ezt a jövőben tovább szeretnék erősíteni – mondta, hangsúlyozva: céljuk, hogy a jelenlegi 50 százalékos foglalkoztatási szint ebben a célcsoportban tovább növekedjen.

Ignácz Béla, a Prohuman egyik ügyvezető igazgatója elmondta: több mint 15 ezer munkalehetőséget kínálnak éves szinten a munkavállalóknak, és több mint hétezer embernek főállású munkalehetőséget is biztosítanak. Ezen belül a cégnél csaknem 400 megváltozott munkaképességű ember dolgozik – jegyezte meg.

Mint fogalmazott, büszke arra, hogy egy olyan vállalatot vezethet, amely egy éven belül már második kimondottan megváltozott munkaképességgel rendelkező emberek számára munkát kínáló egységét nyitja meg. A vállalat néhány hónapja adta át Miskolcon „esélyteremtő” call centerét, ahol a karcagi üzemhez hasonlóan, elsősorban megváltozott munkaképességű emberek számára biztosítanak munkát.

Ignácz Béla szólt arról, hogy a Prohuman karcagi telephelye 2018-ban kezdte meg működését elsősorban azzal a céllal, hogy munkát biztosítsanak megváltozott munkaképességű emberek számára a régióban. Az első időkben egy alig húsz négyzetméteres épületben, hat megváltozott munkaképességű dolgozóval indultak. A most megnyílt 330 négyzetméteres csarnokban már mintegy ötvenen dolgozhatnak és szeretnék, hogyha a létszám egy év alatt a duplájára nőjön.

Szepesi Tibor, Karcag polgármestere (Fidesz-KDNP) mérföldkőnek nevezte a fejlesztést nemcsak a cégcsoport, hanem a város életében is. A munkahelyteremtő beruházások támogatása, fejlesztése Karcagon is fontos feladattá vált az elmúlt időszakban, hogy „ne segélyek, hanem esélyek kerüljenek” minden dolgozni kívánó ember elé – mondta. A városvezető szerint a Prohuman cégcsoport szociális érzékenysége példaértékű, mintát adhat a város valamennyi munkáltatója számára. A polgármester fontosnak tartja, hogy az eddig is kiemelkedő kormányzati támogatás, az önkormányzat igyekezete találkozzon a gazdasági élet szereplőivel, a munkaadókkal, mint ahogy ez a ma is történt.

Az eseményen részt vett többek mellett F. Kovács Sándor, a térség fideszes országgyűlési képviselője és Juhász Csongor, a Prohuman másik ügyvezető igazgatója is.

A beszédek után szalagátvágás, majd az üzem bejárása következett.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a karcagi üzemben jellemzően könnyű fizikai, főként papíripari munkákat végeznek, például ragasztási, hajtogatási feladatokat, vagy egyszerűbb anyagválogatási és könnyű összeszerelési munkákat, nem ritkán világmárkák csomagoló anyagait is ott gyártják.

A Prohuman összesen 8 országban van jelen. Magyarországon piacvezető a HR területen és a legnagyobb (TOP5) szereplők között van Romániában, valamint Szlovéniában, miközben jelentős részesedéssel bír különböző speciális szegmensekben a német és osztrák piacokon, a horvát, szerb, bolgár piacokon is jelen van. Vállalkozásaiban több mint 17 ezer embert foglalkoztat naponta a különböző országokban. A Prohuman ügyfelei között több mint 700 vállalat szerepel, köztük a legismertebb multinacionális cégek az autóipar, elektrotechnikai gyártás, pénzügyi szolgáltatások, az FMCG, a kis- és nagykereskedelmi, valamint IT szektorból. A Prohuman csoportszintű árbevétele 2020-ban 163 millió euró volt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában