külgazdaság

2021.11.17. 14:00

Szijjártó: Olaszország a hatodik legnagyobb kereskedelmi partnerünké vált

Magyarország és Olaszország között a kereskedelmi forgalom idén eddig 32 százalékkal nőtt, így év végére rekordot dönthetünk és Olaszország immáron a hatodik legjelentősebb kereskedelmi partnerünkké vált – írta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a közösségi oldalán.

Szijjátó Péter Strasbourgban, az Európa Tanács elnökségének átadás-átvételén Luigi Di Maio olasz külügyminiszterrel áttekintette a kétoldalú együttműködés kérdéseit is.

A magyar külügyminiszter Facebook-oldalán azt írta, az olasz cégek a világjárvány alatt is bizonyították lojalitásukat Magyarországhoz, hiszen 28 olasz vállalat 12 milliárd forintnyi beruházást hajtott végre Magyarországon, amivel 3400 munkahelyet védtek meg.

– Közben zajlik egy nagy magyar beruházás is Olaszországban, a trieszti kikötőben megvásárolt magyar terület fejlesztésének előkészítése folyamatos,

amikor a beruházás elkészül, komoly segítséget fog jelenteni az exportáló magyar vállalatok számára szállításaik felgyorsításához – tette hozzá.

Szijjártó Péter kiemelte: a két ország között szoros katonai együttműködés jött létre azáltal, hogy a NATO koszovói missziójának a következő egy évben magyar parancsnoka és olasz parancsnokhelyettese lesz. A magyar külgazdasági és külügyminiszter arról is írt, hogy Európa példátlan migrációs nyomás alatt áll, és ezt az olaszok is és mi is közvetlenül a bőrünkön érezzük.

– Bár a kötelező letelepítési kvótákról mást gondolunk, abban viszont természetesen egyetértünk, hogy Európától a lehető legtávolabb kellene megállítani az ide igyekvő migránsokat. A tengeri határ védelme és a szárazföldi határ védelme is egyaránt fontos, a külső határt védő országokat támogatni kell, az eddigi brüsszeli kioktatás és leckéztetés helyett – szögezte le Szijjártó Péter.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában