Lobbierő

2021.12.19. 08:34

A Green Deal lehet a nagy kérdés a KAP Stratégiai terv elfogadtatásakor

Az új Közös agrárpolitika keretében lesznek többletforrások a mezőgazdaságban égetővé vált generációváltásra, amit a magyar Stratégiai terv is tükröz.

Hangsúlyosan szerepel a generációs megújulás ösztönzése, illetve a fiatal gazdák támogatása a Közös agrárpolitika (KAP) forrásainak felhasználását rögzítő magyar Stratégiai tervben, amelyet az év végéig kell benyújtani az Európai Bizottságnak, annak pedig a jövő év folyamán elfogadnia. A mezőgazdasági pálya vonzóvá tétele a fiatal termelők számára, valamint a vállalkozásfejlesztés vidéki térségekben történő előmozdítása a KAP kiemelt céljai közé tartozik - írja az Agrokép.

A fiatal gazdák támogatására a közvetlen támogatási boríték minimum 3 százalékának megfelelő összeget (évi tizenötmilliárd forintot) kell fordítani. Azt, hogy ezt az I. és II. pillér (a közvetlen és a vidékfejlesztési támogatások) között milyen mértékben osztja meg a tagállam, saját döntése. A magyar javaslat szerint 1,4 százalék jönne az I. pillérből. Így az első kérelem benyújtásakor

a 40 évnél nem idősebb gazdálkodók hektáronként 170 euró (hatvankétezer forint) területalapú támogatáskiegészítést, vagyis a jelenlegi két és félszeresét kapnák meg.

Mindezt pedig legfeljebb háromszáz hektáros birtokméretig, ami több mint a jelenlegi, kilencvenhektáros limit. A tervben szerepel a fiatal agrártermelők által átvett gazdaság és a hozzá tartozó támogatási jogosultságok, valamint kötelezettségek megszerzésének támogatása is.

A magyar Stratégiai terv támogatja a KAP-ban megfogalmazott generációs megújulást, és ezek a támogatások hatékonyabban segíthetik elő a generációváltást – mondta a VG-nek Cseh Tibor András, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) megbízott főtitkára. Ebben valószínűleg nem is lesz vita a bizottság és a magyar kormány között, ugyanakkor az európai zöldmegállapodásban, a Green dealben leírt célok körül már lehetnek nézeteltérések. Cseh Tibor András szerint furcsa helyzet alakult ki e körül a kérdés körül, hiszen a KAP-rendeletben a Green deal céljai a preambulumba kerültek, annak pedig nincs kötőereje, hiszen az gyakorlatilag egy előszó – fogalmazott.

 A bizottság nyilatkozatai alapján ugyanakkor arra lehet következtetni, hogy hiába nem kötelező erejű a Green deal, a Stratégiai terv értékelésekor az alapul fogják venni. Viszont nem tiszta, hogy az egyes tagállamokkal szemben milyen alapon lehet így érvényesíteni a Green dealben megfogalmazottakat. 

Cseh Tibor András szerint minden a lobbierőn múlik majd, ezért érdemes a nagyobb agrárállamokkal szövetséget kötni ezekben az ügyekben.

A Magosz megbízott főtitkára azt is elmondta, hogy az elsődleges cél a támogatási szint megőrzése volt – hiszen Nagy-Britannia kilépésével az agrárbüdzsé is kisebb lett –, amit a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően sikerül elérni. Ehhez kellett a pillérek közötti átcsoportosítás, illetve a vidékfejlesztési támogatások nemzeti forrásból történő 80 százalékos kiegészítése – emlékeztetett.

Borítókép: Kosina Péter anyakanca-csikós egy nóniusz fajtájú csikóval. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában