Járvány után

2022.08.21. 07:20

Egyre dinamikusabban épül vissza a beutazó turizmus Magyarországon

Annak ellenére is, hogy a háború miatt elmaradnak az ukrán és az orosz turisták, a szigorú kínai covid-szabályok miatt pedig a kínai utazók is.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

A járványügyi korlátozások megszűnésének köszönhetően egyre dinamikusabban épül vissza a beutazó turizmus Magyarországon, annak ellenére is, hogy a háború miatt elmaradnak az ukrán és az orosz turisták, a szigorú kínai covid-szabályok miatt pedig a kínai utazók is – közölte a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) pénteken az MTI-vel.

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján készített júniusi Trendriport szerint júniusban a szállodákban 1,7 millió vendégéjszaka realizálódott, melynek már 42,5 százalékát külföldi vendégek adták. Ez 64,8 százalékkal több, mint a 2021. júniusi, viszont 2019-hez képest még 19,3 százalékos elmaradást jelent. 2022 első fél évében a szállodai vendégéjszakák száma 2021 hasonló időszakához képest országos szinten 315,8 százalékkal nőtt.

Júniusban országos szinten a szállodák szobafoglaltsága 52,6 százalékos volt, ez 21,1 százalékponttal nagyobb a 2021. júniusinál, de 13 százalékponttal elmarad a 2019 hatodik havitól.

Júniusban a bruttó átlag szobaár 28 880 forint volt, ez 2019-hez képest országos szinten 21,4 százalékkal, Budapesten 6,9 százalékkal, a Balatoni régióban 62,4 százalékkal magasabb volt. A jelentésben kiemelték: 2022. június 18. – július 3. között rendezték Budapesten, Szegeden, Debrecenben és Sopronban a FINA Világbajnokságot, ami „extra lökést jelentett” a külföldi vendégforgalomnak.

A Balaton régióban júniusban 444 ezer éjszakát töltöttek a vendégek a szállodákban. A balatoni szállodák átlagos szobafoglaltsága 53,8 százalékos volt, bruttó 27 324 forint volt az átlagár. A Balaton régió idei teljesítményét nehéz összehasonlítani a korábbi adatokkal, ugyanis a KSH és az NTAK területi felosztása eltérő, és 2022. júniusra vonatkozóan már csak NTAK adatok állnak rendelkezésre.

Jelezték, hogy júniusban a vártnál lassabban indult el a belföldi vendégforgalom többek között a külföldi utazások visszaépülése és a növekvő infláció miatt. A belföldi forgalom egyik fontos motorja továbbra is a SZÉP-kártya, melynek beváltott értéke közel 2,6 milliárd forint, ez a 2021 júniusitól 28,6 százalékkal elmarad, de még így is a belföldi szállásdíjbevétel közel 22 százalékát adta.

A szállodák összes bruttó árbevétele az év hatodik hónapjában országos szinten 37,5 milliárd forint volt, melyből Budapesten 13,3 milliárd forint, a Balatonnál 8,9 milliárd forint realizálódott. A bevételek növekedése ellenére az eredmények még messze elmaradnak a covid előtti időszaktól, köszönhetően a folyamatosan emelkedő költségeknek.

A jelentésben közölt előrejelzés szerint augusztusra 77-86 százalékos a foglaltság a Balatoni régió szállodáiban, míg Budapesten 67-76 százalékos, a Dél-Alföldi és a Keleti régióban egyformán 71-80 százalékos.

Idén az első fél évben Magyarországon 9 új szálloda nyílt meg: Eurostars Ambassador, Budapest 92 szobával, Aqua Hotel, Kecskemét 41 szobával, Emerald Hotel & Suites, Budapest 99 szobával, Dormero Hotel Budapest 134 szobával, Mercure Hotel Tokaj, 55 szobával, LUA Resort Balatonfüred 78 szobával, Hotel Oktogon, Budapest 121 szobával, Grand Hotel Savoy – JK19 100 szobával és az Áurea Ana Palace Hotel 107 szobával.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában