Légiközlekedés

2022.09.09. 13:00

Már csaknem 80 milliárd forintnál tartanak a repülőtéri fejlesztések

A Budapest Airport több mint 5,3 milliárd forintot fordított különböző infrastrukturális és fenntarthatósági projektekre a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az év első felében, az elmúlt három és fél év fejlesztéseinek összértéke ezzel együtt már csaknem 80 milliárd forint – közölte a repülőteret üzemeltető társaság.

Legkésőbb 2035-ben nullára csökkentik a reptér nettó karbon-kibocsátását

Forrás: Facebook/@budapestairport

A Budapest Airport tájékoztatása szerint folyamatosak a fejlesztések annak ellenére, hogy a koronavírus-járvány negatív hatásai még mindig érzékelhetők a légiközlekedésben, és az utasforgalom legjobb esetben is csak a járvány előtti szint 75 százalékát érheti el az év végére.

A cég felidézte, hogy júliusban megnyitott Budapest belvárosában az Universal Airport Hub, a Kálvin téri üzletben a részt vevő légitársaságok utasai elvégezhetik egyebek mellett az utasfelvételt és beszállókártyát nyomtathatnak. A szolgáltatások és a légitársaságok köre folyamatosan bővül.

A repülőtéri poggyászfeladást önkiszolgáló rendszer is segíti, az eddigi 24 címkenyomtató automata idén két további, kültéri eszközzel egészült ki.

Önkiszolgáló poggyászfeladók
Forrás: Facebook/@budapestairport 

A Budapest Airport korábban megkezdte egy kilátó- és dohányzóterasz kialakítását a 2B Terminálon, így a nem-schengeni övezetbe utazóknak az útlevél ellenőrzése után is lehetőségük lesz a szabad levegőn várakozni, illetve dohányzóteraszt igénybe venni; az utasok várhatóan már szeptemberben használhatják a teraszt. 

A repülőtéren a családok utazását már öt baba-mama szoba segíti, és ingyenes babakocsikat is biztosítanak a terminálokon a kisgyermekkel érkező utasoknak.

Korszerű baba-mama szobákkal is bővítették a repülőteret
 

Rendelkezésre áll 100 új poggyászkocsi, amelyeket az utasok ingyen vehetnek igénybe, és folyik a felvonók cseréje, az üzemeltető a 2A és 2B terminálok tranzitterületén található személy- és teherlifteket korszerűsíti.

A Budapest Airport kitért arra is: célja, hogy a repülőtér a Net Zero by 2050 kezdeményezés keretében vállalt határidőnél jóval hamarabb, legkésőbb 2035-ben nullára csökkentse a nettó karbon-kibocsátását. 

Ennek érdekében az év első felében 35 elektromos autótöltőt telepítettek a repülőtéren működő cégek, a saját flotta, valamint a dolgozói parkolók területén, és jelenleg is zajlik egy földi kiszolgáló partnervállalat számára elektromos autótöltő állomások kialakítása. Megkezdték a légikikötő geotermikus fűtési rendszerének kialakításához szükséges tanulmányok előkészítését is – közölte a vállalat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában