Reakcióképesség

2022.11.22. 08:42

Hazánkat igazolja a növekedés

A helyes gazdaságpolitika a nemzeti érdekből indul ki.

Hatósági üzemanyagárak a Mol benzinkútján Salgótarjánban 2022. május 27-én

Forrás: MTI

Fotó: Komka Péter

Az Orbán-kormány és az egész nemzet teljesítményének visszaigazolása az Eurostat és a KSH jelentése, valamint az is, hogy a svájci IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján javult Magyarország pozíciója – fejtette ki Pálfalvi Milán a Magyar Nemzetnek. A Nézőpont Intézet elemzője rámutatott: mindkét nemzetközi felmérés esetében magunk mögé utasítottuk Európa és a régió jelentős részét. Ezek az eredmények pedig egyértelműen sikerként értékelhetők, és azt jelzik, hogy helyes irányba tartunk.

Pálfalvi Milán szerint ugyanakkor a folyamatos és dinamikus reakcióképességére továbbra is szüksége lesz a magyar kabinetnek ahhoz, hogy fenntarthassa ezt a jótékony irányítást, aminek minden magyar a kedvezményezettje. Ennek része most az energetikai tárca létrehozása is Lantos Csaba vezetésével – tette hozzá az elemző.

Az általános helyzet értékelésekor nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy egy kínzó externália, vagyis elkerülhetetlen külső tényező, jelen esetben a brüsszeli szankciós infláció az egész európai gazdaságot sújtja – jegyzi meg Pálfalvi. Mint mondta, mi, magyarok még ebben a helyzetben is harmadáron vásárolhatunk kenyeret a boltban ahhoz képest, mint például a németek Németországban.

Emellett nálunk létezik benzinárstop, és a kormány folyamatosan ársapkákkal segíti a lakosságot, támogatásokkal a munkáltatókat.

Van tehát egy, a helyzethez igazodó, arányos teherviselés és gyakorla­tias újraelosztás. Ennek része az extraprofit-különadó, ugyanakkor az erőforrás-ellátásunk és energiabeszerzésünk nem rugaszkodik el a valóságtól, mint Brüsszelben. Nem csoda, hogy a növekedési és a versenyképességi rangsorban is jóval a nyugati országok előtt járunk – húzta alá az elemző. A baloldali hangok persze ezt egészen másként értékelik, ami – lássuk be – szembemegy a józan gondolkodással – fogalmaz Pálfalvi Milán.

Az elemző szerint a különbség hátterében az áll, hogy 2010 előtt rengeteg nekünk járó forrást hagyott Brüsszelben a Gyurcsány-kormány, ami önmagában is pénzügyi nonszensz, főként annak tudatában, hogy milyen anyagi nehézségekkel kellett szembenéznie az országnak a csőd felé haladva. Gyurcsány Ferenc 2006-ban azt mondta, a világgazdaság pénzbőségének és trükkök százainak volt köszönhető akkor, hogy be tudták csapni a választókat az ország állapotáról.

Az Orbán-kormány ellenben komoly hangsúlyt fektet a nekünk járó pénzek lehívására, azok hatékony felhasználására az ország érdekében. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy az európai fejlesztéspolitikáért külön államtitkárságok felelnek egy-egy minisztériumban, jelenleg pedig Navracsics Tibor személyében miniszteri rangban és hatáskörrel végzi a magyar kormány a területfejlesztést. Minden adott tehát, hogy még az idén megkapjuk a nekünk járó fejlesztési forrásokat, amelyekből többek között a tanárok bérrendezése is megtörténhet. Csak Brüsszel döntésére várunk, a magyar kabinet láthatóan kész minden észszerű kompromisszumra – hangsúlyozta az elemző.

A teljes cikket itt olvashatja el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában