Széles körben segít

2023.10.01. 12:38

A rezsivédelem három hónapja ötezer cég rezsiterheit mérsékeli

A kormány a leginkább érintett szektorok vállalkozásainak villamosenergia-szerződéseiben magasan rögzített árakat szorította kezelhetőbb szintre az áramárplafon júliusi bevezetésével, így az év végéig a korábbiaknál sokkal olcsóbban jut áramhoz a feldolgozóipari, szálláshely-szolgáltatási és raktározási ágazatokban működő több mint ötezer cég -– közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) vasárnap az MTI-vel.

MW

Illusztráció

Forrás: MTVA/Bizományosi: Róka László

Fotó: Róka László

A tárca közleményében felidézte, hogy a vállalkozások a háború és szankciók okozta súlyos energiapiaci bizonytalanságok miatt kiugró árszinten voltak kénytelenek bebiztosítani idei ellátásukat 2022-ben. Működőképességüket ezzel megőrizték ugyan, de drasztikusan megnövekedett energiaköltségeik lerontották versenyhelyzetüket.

A kormány a főtevékenységként feldolgozóiparral, szálláshely-szolgáltatással vagy raktározással (szállítást kiegészítő tevékenységgel) foglalkozó gazdasági társaságok vagy egyéni vállalkozók fennálló áramvásárlási szerződésében rögzített árat csökkentette le 2023 második félévére. 

E szektorok azon vállalkozásai a kedvezményezettek, amelyek idén június 1-jén a rendeletben felsorolt TEÁOR számok szerinti főtevékenységet végeztek, és fixáras áramszerződéssel rendelkeztek. A jogszabályi beavatkozás nyomán ők megawattóránként legfeljebb nettó 200 eurós áramárról kapnak számlát július elsejétől.

A teljes program hat hónap alatt összesen mintegy 40 milliárd forinttal támogatja a cégeket. A júliusi energiafelhasználási adatok alapján 15 energiakereskedő részére 4,8 milliárd forint kompenzációt fizettek már ki. A Rezsivédelmi alapból a közelmúltban az Energiaügyi Minisztériumhoz átcsoportosított 32 milliárd forint e kiadás idén folyósítandó részét fedezi

 – ismertette a tárca.

A kormány a rezsivédelemmel a háborús időkben is Európa legalacsonyabb áram- és gázárait biztosítja a magyar családok számára. 

Az Energiaügyi Minisztérium számos intézkedéssel segítette a településeket, intézményeket és vállalkozásokat energiaköltségeik mérséklésében. Májustól több tízezer mikrovállalkozás energiadíjai feleződtek meg, elősegítve gazdaságos működésüket. 

Az intézmények távhő díjait a tavaly év végi szint negyedére csökkentette a tárca. 

Az áramárplafon több mint ötezer hazai cég versenyképességét erősíti, átmeneti alkalmazása a nemzetgazdaság és a munkahelyek védelmét szolgálja. A jelenlegi árkörnyezetben a versenypiaci fogyasztók már lényegesen kedvezőbb feltételekkel gondoskodhatnak jövő évi áramellátásukról – írta közleményében az EM.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában