Fajtakísérlet

2023.10.09. 01:07

Aszályos évben is jól vizsgáztak a vetőmagok

Véget ért a Gabonatermesztők Országos Szövetsége, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara országos őszi búza és őszi káposztarepce fajtakísérlete.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

A Gabonatermesztők Országos Szövetsége, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara ismét megszervezte az őszi búza, az őszi káposztarepce, valamint a kukorica fajtakísérleteket. Utóbbi eredményeit az őszi betakarítás után értékelik majd. 

A kísérletek alapvető célja, hogy a termelők számára hasznosítható, objektív információt adjanak, ezáltal segítve a fajtaválasztást. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a kísérletben szereplő fajtasorra ajánlati fajtalistaként tekint, hangsúlyozva, hogy a résztvevőkön kívül számos kiváló fajta áll a termelők rendelkezésére.

„A sikeres gazdálkodás egyik fontos összetevője a hiteles információ az egyes fajták teljesítményéről több szempontot is vizsgálva. Ebben már csaknem két évtizede meghatározó tájékozódási forrást jelent a GOSZ-VSZT-NAK fajtakísérleti rendszere”, hangsúlyozta Takács Géza. 

A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke kifejtette: az egész országra kiterjedő fajtakísérletek egymástól eltérő adottságú területein elért eredményeit is össze lehet hasonlítani, amely kitűnő tájékozódási forrás a különböző ökológiai viszonyok mellett gazdálkodók számára.

Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke hangsúlyozta, hogy a repcére immáron négy évre visszamenőleg rendelkezésre állnak fajtakísérleti adatok, így már egy széles körű adatbázis segíti a fajtaválasztást.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke szerint a tavalyi, történelmi aszállyal sújtott esztendő után idén csapadékosabb időjárási körülmények között volt lehetőség vizsgálni a repce- és búzafajták mennyiségi és minőségi mutatóit. A NAK szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó tagjai számára az idei és a korábbi évek vizsgálati eredményei nagy segítséget jelentenek a megalapozott fajtaválasztáshoz.

2022 őszén az ország 8 helyszínén - Bólyban, Füzesabonyban, Hajdúböszörményben, Martonvásáron, Mosonmagyaróváron, Szarvason, Szegeden és Szombathelyen - 24 korai és 25 középérésű, azaz összesen 49 búzafajtát vetettek el.

 A kísérlet kivitelezői köre bővült, így a NÉBIH fajtakísérleti állomások mellett bekapcsolódott a munkába az Agresearch Kft. és kódolt formában három nemesítő intézmény: az ELKH Agrártudományi Kutatóközpont Martonvásáron, a Gabonakutató Nonprofit Kft. Szegeden és az Isterra Közép-Európa Kft. Füzesabonyban nemesítői tenyészkertekben adott helyet a kisparcellás kísérletnek.

Őszi búza esetében a két éréscsoportban háromismétléses parcellaelrendezésben zajlott a vizsgálat. Az őszi és téli csapadékellátottság miatt az állományok jól fejlődtek. A gombabetegségek ellen a módszertan keretei közötti többszöri növényvédelmi beavatkozást végeztek a kísérletekben. A betakarítást több állomáson az esőzések erősen hátráltatták.

Az objektív felmérés eredményeit 2023-ban is összefoglaló kiadványokban tették közzé az érdeklődők számára a szervezők.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában