Versenyképesség

2023.11.09. 11:00

Nagy Márton: a bérek növekedése segítheti a gazdasági növekedés helyreállítását

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter részt vett a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) csütörtöki ülésén – tudatta közleményében a minisztérium, írja az MTI.

MW

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter (k), Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár (b) és Zöld-Nagy Viktória munkaerőpiacért, foglalkoztatás-felügyeletért és munkavédelemért felelős helyettes államtitkár (j) a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) ülésén Budapesten, a minisztériumban 2023. november 9-én

Forrás: MTI

Fotó: Mónus Márton

A közlemény szerint bevezetőjében a miniszter bemutatta a magyar gazdaság életét befolyásoló és meghatározó legfontosabb makrogazdasági folyamatokat és gazdaságpolitikai célkitűzéseket. Mint ismertette,

a kormány célja, hogy 2023-ban letörje és egy számjegyűre csökkentse a szankciós inflációt, 2024-ben pedig újra növekedési pályára állítsa a gazdaságot.

Kiemelte, hogy a kormány jó úton halad, hiszen az olyan hatékony és eredményes intézkedéseknek köszönhetően, mint például az online árfigyelő vagy a kötelező akciózás, az infláció már az év vége előtt egy számjegyűre fog csökkenni, jövőre pedig 5–6 százalékos szintet érhet el.

A tárcavezető rámutatott, hogy az infláció csökkenésével párhuzamosan egyre inkább a gazdaságot, a növekedést támogató intézkedések kerülhetnek előtérbe. Ezekre jó példa a kormány legutóbbi döntése, miszerint a kkv-k 2024-ben is rendkívül kedvező feltételek mellett, a futamidő végéig fix, 5 százalékos kamattal érhetik el a Széchenyi Kártya Program termékeit, de ezt segíti elő a bankok által alkalmazott önkéntes kamatplafon is, amely a bankszövetséggel kötött megállapodásnak köszönhetőn a korábbiaknál lényegesen kedvezőbb – jelenleg 11,5 százalékos – kamatozású hitelekkel segíti a vállalkozásokat.

Nagy Márton megjegyezte, hogy az idei 0 százalék körüli gazdasági növekedést követően a kormány intézkedéseinek eredményeképp 2024-ben újra dinamikus pályára állhat a gazdasági növekedés, így visszatérhet a korábbi években megszokott 4 százalékos, illetve afeletti növekedési ütem.

A miniszter a munkaerőpiac helyzetét szemlélve megállapította, hogy a magyar vállalkozások és a kormány sikerrel védték meg a munkahelyeket, így a családokat a járvány, a háború és szankciók okozta nehéz helyzetben is: 2010-hez képest egymillióval dolgoznak többen az országban, így a foglalkoztatottak száma tartósan meghaladja a 4,7 milliót, miközben történelmi mélyponton van a regisztrált álláskeresők száma. Hozzátette, stabil gazdasági növekedés fenntartásához további munkahelyekre és az aktivitási arány növelésére van szükség.

A miniszter meglátása szerint a reálbérek alakulásában szeptemberben fordulat állhatott be, a fizetések vásárlóereje újra növekedésnek indulhatott a dinamikus bérnövekedésnek és az infláció elleni sikeres kormányzati harcnak köszönhetően.

Ezzel a korábbi években megszokott trendhez térhet vissza a magyar gazdaság, a következő években a reálbéremelkedés mértéke ismételten 4–5 százalék lehet.

A jelenlévők egyetértettek abban, hogy a gazdasági növekedés helyreállítását tekintve a továbbra is magas jegybanki kamatláb, valamint az emiatt kialakuló pozitív reálkamat kockázatokat jelent, amelyek hátráltathatják a növekedés gyors és erőteljes visszapattanását, a vállalkozások teljesítményének javulását és így a foglalkoztatás további bővülését.

Nagy Márton hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaság továbbra is beruházás és export alapú, amelyben húzóágazat az elektromobilitáshoz kapcsolódó iparágak, valamint a hadi- és gyógyszeripar. A fenntartható növekedés érdekében egyszerre szükséges megerősíteni a külföldi és hazai tulajdonú vállalati szektort, a magyar vállalkozások beszállítói láncokban elfoglalt pozícióját. A hazai vállalkozások versenyképességét is érdemben kell növelni, ehhez kettős transzformáció szükséges: digitálissá és zölddé kell válniuk. Hozzátette, hogy

2030-ig meg kell duplázni a jelenlegi százmilliárd eurót elérő FDI-állományt, de emellett támogatni kell a magyar vállalkozások kifektetéseit, illetve a nemzetközi szinten is versenyképes nemzeti bajnokok megerősödését.

A miniszter megemlítette, hogy a Gazdaságfejlesztési Minisztérium egy 10 pontos tervet dolgozott ki az erős magyar gazdaság érdekében, amely tartalmazza: a demográfiai fordulat támogatását, másfélszer több és zöldebb energia biztosítását, további munkahelyek létrehozását, a szállítmányozás és raktározás fejlesztését, a digitális átállást, a high-tech gazdaság arányának emelését, az FDI horizontális és vertikális hasznosítását, a profitegyenleg javítását, a nemzeti bajnokok kinevelését, valamint a csökkenő államadósság-pályát.

Nagy Márton üdvözölte, hogy a VKF tagjai egyetértenek és támogatják a kormány gazdaságpolitikai célkitűzéseit.

A miniszter tájékoztatta a VKF résztvevőit, hogy a kormány – tiszteletben tartva, hogy a minimálbérről a munkaadóknak és a munkavállalóknak kell megegyezniük – elviekben támogatja a VKF résztvevőinek többségi álláspontját, miszerint a legkisebb minimális keresetek emelésére már decemberben kerüljön sor, továbbá annak mértéke a minimálbér esetében 15 százalékot, a garantált bérminimum esetében 10 százalékot érjen el. Mindemellett a kormány arra is nyitott, hogy 2024 elején, szem előtt tartva a kiszámíthatóságot és a stabilitást, kidolgozásra kerüljön egy új, többéves bérmegállapodás – derül ki a GFM közleményéből.

A felek megállapodtak abban, hogy a tárgyalások egy hét múlva folytatódnak.

Jövőre 4 százalék körüli növekedéssel számol a kormány

Idén nulla és mínusz 1 százalék között alakulhat a magyar gazdaság éves teljesítménye; a kormány álláspontja világos: jövőre helyre kell állítani a növekedést, amelynek mértéke 4 százalék körül alakulhat – mondta a gazdaságfejlesztési miniszter csütörtökön Budapesten.

 

Nagy Márton az Ébredés az inflációs sokkból című konferencián közölte, a kormány úgy gondolja, míg 2023 az infláció leszorításának éve, 2024 a gazdaság helyreállításának éve kell, hogy legyen.

 

Várakozásaik szerint októberben az infláció 10,5–10 százalék körül alakulhatott, a pontos szám pénteken derül ki. A miniszter biztos benne, hogy novemberben már egy számjegyű lesz az infláció, amelynek mértékét decemberben 6–7 százalék, 2024 egészében pedig 5–6 közé teszik.

 

Nagy Márton kiemelte, a magyar gazdaság számára kulcs a fogyasztás helyreállítása, amelynek az alapját a reálbérek emelkedése adja. A fogyasztás visszaesése ugyanis negatívan érintette a belső értékesítésre termelő szektorokat és a belgazdaságban megvalósuló beruházásokat is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában