Megéri jó kapcsolatot ápolni

2023.11.16. 11:12

Szijjártó: a kormány nem veszélyt, hanem lehetőséget lát az együttműködésben Kínával (videó)

Az Európai Unió is jobban tenné, ha ellenségeskedés helyett a kulturált együttműködés útját választaná Kínával, ebben a magyar kormány nem veszélyt, nem kockázatot, hanem nagy lehetőséget, nagy esélyt lát – közölte a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszél a Wasion Holdings Limited projektbejelentésén a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2023. november 16-án

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

A tárcavezető a kínai tulajdonú Wasion Holdings Limited projektbejelentésén arról számolt be, hogy a vállalat mintegy négymilliárd forint értékben Gödöllőre telepíti a hatodik globális kutatás-fejlesztési és gyártócsarnokát, ahol 2025-től évente egymillió okosvillanyórát fog előállítani.

A barnamezős beruházáshoz az állam 390 millió forintos támogatást nyújt, így hozzájárulva háromszáz új munkahely létrehozásához – tájékoztatott.
Beszédében leszögezte, hogy a projekt segíteni fog a kiviteli rekordok újabb megdöntésében is, ugyanis a cég a termékeit ötven országba exportálja, illetve a hazai gazdaság dimenzióváltását is előmozdítja.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy 

ez a beruházás is bizonyítja, hogy megéri józan észen alapuló külpolitikát folytatni. 

Az a helyes, ha egy magunkfajta ország nem ellenségeskedik és nem bonyolódik különböző terméketlen és értelmetlen vitákba a világ egyik gazdasági szuperhatalmával, hanem együttműködésre törekszik

– húzta alá.

Úgy fogalmazott, hogy a kölcsönös tiszteletre alapozott magyar–kínai együttműködés már meghozta a gyümölcsét, minthogy a kelet-ázsiai ország vállalatai számos modern beruházást hoznak hazánkba, sok munkahelyet teremtenek, segítik a családok megélhetését és a gazdasági növekedés fenntartását.

„Ezt az észszerű, gazdasági érdekérvényesítésre lehetőséget adó külpolitikát folytatjuk, hiszen ez felel meg Magyarország érdekeinek, ez hoz beruházásokat, ez hoz létre munkahelyeket, és ez segít nekünk növekedési pályán tartani a gazdaságot. Márpedig nekünk ez az érdekünk, és nekünk a magyar érdek az első” – hangsúlyozta.

A miniszter arra is kitért, hogy az utóbbi évek során teljesen a feje tetejére állt a világgazdaság, odalett a fejlett nyugati technológiák és az olcsó keleti nyersanyagok kombinációjára épülő növekedési modell Európában.

„Sajnos a nyugat-európai politikusoknak még ez sem elég. Vannak, akik már Kelet és Nyugat blokkokra osztását, a kínai és az európai gazdaság egymástól való elszigetelését szorgalmazzák. Mi azt gondoljuk, hogy az igazi veszélyt, az igazi rizikót a világra a blokkosodás jelentheti” – figyelmeztetett.

Majd leszögezte, hogy ehelyett a konnektivitás lenne kívánatos, az, hogy a következő időszak a globális összeköttetésekről szóljon.

Rámutatott, hogy 

a kormány gazdaságpolitikai stratégiája nagyban épül arra, hogy az ország a Kelet és Nyugat közötti civilizált együttműködés egyfajta találkozási pontja legyen.

Szavai szerint ez sikeresnek bizonyult az eddigiekben, és ez a pozíció garanciát jelent a gazdasági növekedésre.

Végezetül a keleti nyitás eredményeit méltatta, érintve, hogy a magyar–kínai gazdasági együttműködés rekordjai évről évre rutinszerűen dőlnek meg.

„Mára a kínai vállalatok első számú közép-európai beruházási célpontja Magyarország lett. Egyre több kínai vállalat választja Magyarországot beruházásának helyszíneként” – közölte.

Aláhúzta: ennek oka, hogy egyrészt a magyar beruházásösztönzési rendszer Európa legjobbja, másrészt a kormány soha nem diszkriminálta a beruházókat származási országuk alapján, bár az elmúlt években többször nagy volt a nyomás a kínai vállalatok elutasítása érdekében.

Mi ezen nyomásgyakorlásnak mindig ellenálltunk, s ellen is fogunk állni. Számunkra a gazdaságpolitika végrehajtásában kizárólag a nemzeti érdek számít. Nekünk, magyaroknak senki nem mondhatja meg, milyen vállalatot támogassunk vagy milyet ne, és hogy milyen beruházást ösztönözzünk, vagy éppen milyet ne. Ezt kizárólag mi, magyarok dönthetjük el

– hangoztatta.

„Az egész európai gazdasági közösség jobban tenné, hogyha ellenségeskedés helyett a kulturált együttműködés útját választaná a Kínai Népköztársasággal (...) Mi a Kínával való együttműködésben tehát nem rizikót, nem veszélyt, nem kockázatot, hanem nagy esélyt és nagy lehetőséget látunk” – összegzett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában