Idegenforgalom

2023.12.08. 10:45

A SZÉP-kártya eredeti rendeltetésének visszaállítását kérik a turizmus szereplői

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) országos fórumán értékelték az idei szezont az idegenforgalmi vállalkozások, egyöntetű véleményük alapján a SZÉP-kártyára nagy szüksége van a turizmusnak, annak eredeti koncepciója szerint – közölte a kamara az MTI-vel.

MW

Képünk illusztráció

Forrás: Shutterstock

A közlemény szerint a turisztikai évadzáró rendezvényen a szakma képviselői – kamarai szakemberek és turisztikai vállalkozások, valamint szakmai szervezetek – az idei évi tapasztalatokat, jó gyakorlatokat osztották meg egymással, és javaslatokat fogalmaztak meg, amelyek hozzájárulhatnának a belföldi turizmus élénkítéséhez.

Kiemelték:

vannak olyan régiók, ahonnan szinte teljesen eltűntek az idegenforgalomból a SZÉP-kártyás vendégek, ami hatalmas kiesést jelent a vállalkozások számára. Ezért javasolják a kormány számára, hogy 2024. január elsejével állítsa vissza a SZÉP-kártya felhasználásának kereteit annak eredeti rendeltetése szerint.

Álláspontjuk szerint

a hazai szálláshely-szolgáltatókat meg kell védeni a nagy nemzetközi online közvetítőkkel szemben.

Ehhez a BKIK már megfogalmazta törvényjavaslatát, amelynek előterjesztése folyamatban van.

A turisztikai vállalkozások úgy látják, a falusi turizmusban érdemes lenne a magasabb színvonalú, egyedi szolgáltatásokra fókuszálni és ezzel szólítani meg a belföldi látogatókat.

Ezenkívül továbbra is szükség lenne új, nagyszabású turisztikai attrakciókra, amelyek élénkítik a forgalmat – jelezték.

A BKIK vállalta, hogy az elhangzott javaslatokat eljuttatja a parlament gazdasági bizottságához – közölték.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában