Piac

2024.03.04. 15:50

A lakásbiztosítási kampány bevezetése növeli a versenyt

Jelentős mozgást hozhat a lakásbiztosításoknál a március elején indult kampány, és nagyobb keresletet generálhat a teljes biztosítási piacon is – nyilatkozta a Világgazdaságnak Nyilasy Bence, a Gránit Biztosító vezérigazgatója.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: G-Stock Studio

A kampány hatása a vezérigazgató szerint értelemszerűen azon múlik majd, hogy az emberek mennyire lesznek hajlandók váltani: minél többen kötnek új szerződést, annál nagyobb lehet az átrendeződés. A kampány bevezetése növeli a versenyt, és felrázza a piacot, miközben a biztosítók közötti árverseny is erősödik, amely csökkenti a terület nyereségességét. Éppen ezért minden szereplőnek elemi érdeke, hogy versenyképes termékekkel vegyen részt a kampányban, és igyekezzen javítani a pozícióit. Mindezek alapján Nyilasy Bence úgy véli, hogy intenzív, erőteljes kampány jön márciusban. Emellett úgy látja, hogy maguk az ügyfelek is nyitottak a változásra.

Magyarországon az egy főre jutó biztosítási szerződések száma még régiós összehasonlításban is alacsony, így mindenképpen növelni kell a penetrációt.

 A Gránit Biztosító vezérigazgatója úgy látja, utóbbihoz a mostani lakásbiztosítási kampány is hozzájárulhat, hiszen a lakóingatlanok között is közel egymillió van biztosítási védelem nélkül. Itthon is létezik az a réteg, amely szükséges rossznak tekinti a biztosításokat, és többnyire akkor szerződik, ha erre valamiért rákényszerül, de a szakember szerint az ügyfelek egyre nagyobb többségét a biztosításoknál is a tudatos fogyasztók adják, akik az árak mellett a szolgáltatási tartalmat és az egyéb szempontokat is figyelembe veszik a szolgáltatójuk, illetve az adott konstrukció kiválasztásánál. 

Erre a tudatosságra a most futó kampány még jobban ráerősít, és Nyilasy Bencének meggyőződése, hogy a teljes piacra is hatást gyakorol majd, hiszen nem csak a lakásbiztosításokra irányítja rá a figyelmet, hanem általában a biztosítás fontosságára is.

Utóbbi kapcsán az a lényeg - magyarázta -, hogy az emberek belássák: nem akkor kell fogni a fejüket, ha már megtörtént a baj, hanem tudatosan kezelni kell a velünk élő kockázatokat. Sokan például azért nem kötnek casco biztosítást, mert saját belátásuk szerint jól vezetnek, és úgy vélik, hogy az ő hibájukból úgysem történik baleset: arról viszont megfeledkeznek, hogy tőlük függetlenül is érheti baj az autójukat.

A lakásbiztosítás viszonylag összetett termék, így nem olyan egyszerű kiválasztani a legkedvezőbb ajánlatot, de a lakásbiztosításoknál is létezik az az ügyfélréteg, amely személyes tanácsadást vesz igénybe a döntése meghozatalához. A Gránit Biztosító vezetője emlékeztetett, hogy a közelmúltban olyan digitális fejlesztések történtek a biztosítóknál, és az online alkuszoknál, amelyek lehetővé teszik, hogy az ügyfél az egyes ajánlatokat objektív módon össze tudja hasonlítani. A Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítások bevezetése is ebbe az irányba mutat, hiszen ezeknél is adottak azok a sztenderdek, melyeknek az adott terméknek meg kell felelnie. A könnyebb összevethetőség pedig – a kampány erősítő hatásával együtt – hozzájárul ahhoz, hogy élénküljön a verseny ezen a piacon - tette hozzá a szakember.

A teljes interjút a Világgazdaságon olvashatja el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában