Bejelentés

2024.06.20. 14:39

Meghosszabbítja 2024 végéig a lakossági kamatstopot a kormány

A kormány megvédi a családokat, 2024 végéig meghosszabbítja a lakossági kamatstopot – jelentette be csütörtöki közleményében Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, írja az MTI.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

A koronavírus-járvány, az elhúzódó háború és az elhibázott brüsszeli szankciók következtében kialakult nehéz gazdasági helyzet miatt a lakosság számára elérhető hitelkamatok a jegybanki alapkamattal együtt drasztikusan megnőttek. Célzott és hatékony kormányzati beavatkozás nélkül családok veszítették volna el otthonukat, a megemelkedett törlesztőrészletek miatt – érvelt a miniszter.

A miniszter kiemelte: a kormány egyértelművé tette, hogy nem ismétlődhet meg a Gyurcsány-korszak hitelezési- és lakhatási kudarca, amikor először devizában eladósították, majd sok esetben földön futóvá tették a családokat. A kormány ennek elkerülése érdekében 2022. januárban bevezette a lakossági kamatstopot, amelyet kibővített és többször is meghosszabbított annak érdekében, hogy megvédje a háztartásokat a magas hozamkörnyezet negatív hatásaitól.

A kamatstop intézkedés a bevezetésétől 2024. június 30-ig terjedő két és fél év alatt összesen 266 milliárd forintos megtakarítást jelentett, azaz ennyivel több maradt a családok zsebében. A lakossági kamatstop jelenleg is mintegy 300 ezer családot véd a magas kamatokkal szemben, a kamatstoppal védett fennálló tőketartozás értéke pedig meghaladja az 1250 milliárd forintot – ismertette közleményében Nagy Márton.

Felidézte: a kormány hatékony és célzott intézkedései leszorították az inflációt, emellett pedig a jegybanki alapkamat is mérséklődött. Azonban a kamatstop nélkül a családok továbbra is jelentős havi törlesztőrészlet-emelkedéssel szembesülnének.

A kormány ezért arról döntött, hogy a családok és a lakhatás biztonságának megvédése érdekében 2024 végéig meghosszabbítja a lakossági kamatstop intézményét – erősítette meg.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában