Kapcsolatok

2 órája

A 4iG csoport észak-macedóniai lehetőségeiről tárgyaltak

A 4iG csoport észak-macedóniai piacra lépési lehetőségeiről tárgyalt a távközlési terület mobil és vezetékes szegmensében Észak-Macedónia miniszterelnök-helyettese, közlekedésért és kommunikációért felelős miniszter és a 4iG csoport elnöke - tudatta a távközlési vállalat az MTI-vel csütörtökön.

MW

Jászai Gellért, a 4iG vállalatcsoport elnöke beszédet mond a 4iG Space and Technology űripari holdingvállalat gyártással foglalkozó portfólió vállalata, a Remred Zrt. martonvásári űrtechnológiai gyártóközpontjának alapkőletételi ünnepségén 2024. május 6-án

Forrás: MTI

Fotó: Vasvári Tamás

Alekszandar Nikoloszki és Jászai Gellért a közlemény szerint Budapesten találkozott. 

A 4iG csoport észak-macedóniai piacra lépése tökéletesen illeszkedne a cég üzleti stratégiájába, amelynek egyik kiemelt célja, hogy folyamatosan növelje a vállalatcsoport jelenlétét a Nyugat-Balkánon - írták. 

A hivatalos találkozón mindkét fél hangsúlyozta a digitális infrastruktúra fejlesztésének kulcsszerepét a gazdasági és társadalmi fejlődésben.

 A 4iG elnöke érdeklődését fejezte ki a kommunikációs infrastruktúra-projektek, kiemelten a legmodernebb technológiai beruházások iránt az észak-macedóniai városi és vidéki területek összeköttetése érdekében. A kezdeményezés célja a felhasználói élmény javítása és a fenntarthatóság mellett, a munkahelyteremtés és a gazdasági növekedés támogatása - közölték. 

Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke a közlemény szerint elmondta: komoly szándékuk a piacra lépés, ezért a következő hetekben meg is kezdik a tárgyalást az észak-macedón kormánnyal, hogy meghatározzák a jövőbeli együttműködés kereteit. 

A 4iG csoport Magyarország második legnagyobb távközlési szolgáltatója és vezető IT rendszerintegrátora, növekvő befektetési portfólióval az űr- és védelmi iparágban is.

 A 4iG csoport 2022-ben lépett be a nyugat-balkáni távközlési piacra, erős pozíciókat szerezve Montenegróban és Albániában, majd elindította saját távközlési márkáját, a ONE-t. A márkanév alatt a 4iG nyugat-balkáni leányvállalatai eredményes átalakuláson mentek keresztül. A ONE Montenegro mostanra vezető szerepet tölt be az 5G mobilszolgáltatások piacán. A ONE Albania, amely a 4iG tulajdonába került albán távközlési vállalatok egyesítésével jött létre, az ország legnagyobb konvergens távközlési szolgáltatójává vált. 

A 4iG csoport egy nagy kapacitású tengeralatti adatkábel kiépítését készíti elő a Telecom Egypttel, amely Egyiptomot és Albániát kötné össze. A beruházás Észak-Macedónia számára is előnyös lehet a jövőben, mert hozzájárulhat az ország digitalizációjának felgyorsításához, valamint gazdasági növekedéséhez - írták.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában