Elismerés

2024.09.21. 11:40

Családbarát védjegyet kapott a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nemcsak szakmai tevékenységével védi a családokat, hanem családbarát munkahelyként is működik, ezt ismerte el a Családbarát Magyarország Központ azzal, hogy odaítélte a Családbarát Hely Tanúsító Védjegyet, amit a hivatal két évig használhat – közölte a GVH pénteken az MTI-vel.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

A GVH közleményében ismerteti:

az elmúlt években számos lehetőséget biztosított munkatársainak, hogy munkájukat össze tudják egyeztetni a családi életükkel. Egyebek között a hivatal hozzájárul a gyermekszületéssel kapcsolatos anyagi terhekhez, valamint iskolakezdési támogatással is segíti a gyermekes családokat.

Az intézkedések sorába illeszkedik a gyermekbarát hivatali munkaállomás működtetése, ahol a munkatársak akár gyermekük mellett dolgozva is elvégezhetik feladataikat nyugodt, zavartalan, gyermekbarát irodai környezetben. A családalapítás előtt álló, vagy éppen már családos munkatársaknak elektronikus tájékoztató segít megismerni a GVH, illetve a magyar kormány által nyújtott családbarát intézkedéseket és támogatásokat.

Idézik Rigó Csaba Balázst, a GVH elnökét, aki hangsúlyozta: a család a legnagyobb érték, a gyermekáldás pedig a legnagyobb öröm. Jelenleg a hivatal 71 munkatársa nevel összesen 131 tizennyolc évesnél kisebb gyermeket. Mindent megtesznek azért, hogy családi életüket össze tudják hangolni a szolgálatukkal.

A közlemény emlékeztet arra, hogy Rigó Csaba Balázs 2022-ben a Fogyasztóvédelemért Kerekasztal tagjaként Családbarát Munkacsoportot hívott létre azzal a céllal, hogy erősítse a családokat célzó, megtévesztő reklámokkal és tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal szembeni fellépést, elsősorban az online és közösségi média felületein. A GVH javaslatára került be a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvénybe a család és családi kapcsolatok, mint kiemelten védendő érték.

Ezen kívül a GVH a Gondolja Végig Higgadtan című sorozatában számos edukációs anyaggal segíti a fogyasztókat, a magyar családokat, hogy tudatos, megfontolt döntést hozhassanak, ha egy terméket, vagy szolgáltatást választanak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában