Innováció

2024.10.23. 09:00

Csaknem 3000 diákkal indul a Hungarian Startup University Program

Csaknem 3000 új diákkal kezdi meg ötödik tanévét 33 felsőoktatási intézményben a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) innovatív vállalkozói programja, a Hungarian Startup University Program (HSUP) – közölte a NIÜ az MTI-vel.

MW

A Hungarian Startup University Program célja az innováció

Forrás: Shutterstock

Fotó: Matej Kastelic

A közlemény idézte Bódis Lászlót, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkárát, a NIÜ vezérigazgatóját, aki elmondta: a program célja, hogy a fiatalok gyakorlatorientált képzésben ismerjék meg az innováció alapjait és az induló innovatív vállalkozások működését, elősegítve ezzel a hazai vállalkozói környezet bővülését.

Hozzátette, hogy 

a két féléves, gyakorlatorientált képzésben eddig közel tizenötezer diák vett részt.

Kiemelték, hogy az innovatív vállalkozói szemléletre felkészítő program idén már angol nyelven zajlik. Ez utóbbi különösen hasznos a fiatalok számára, hiszen az angol a nemzetközi üzleti és startup világ nyelve, így a diákok nemcsak a hazai piacon, hanem globálisan is versenyképesebb tudással rendelkeznek majd ahhoz, hogy magyarországi és nemzetközi piacon egyaránt sikeres vállalkozókká váljanak.

Bódis László a közleményben pozitívumként értékelte, hogy az angol nyelvre történő átállás nem vetette vissza érdemben az érdeklődést a program iránt.

A Hungarian Startup University Program célja az innováció

A Hungarian Startup University Program célja az innováció, valamint a startupok alapításához szükséges ismeretek megismertetése a hallgatók körében azért, hogy minél több innovatív vállalkozás jöjjön létre Magyarországon. A felsőoktatási program 2020-ban indult és e-learning formában két féléven keresztül vezeti be a diákokat az innovatív gondolkodás alapjaiba. A képzés során olyan elméleti és gyakorlati ismeretekre tesznek szert, melyeket a későbbiekben felhasználhatnak saját ötleteik, vállalkozásaik megvalósításában.

A Nemzeti Innovációs Ügynökség feladata az innovációs ökoszisztéma dinamizálása innovatív projektek és cégek piacra jutásának és bővítésének segítésén, valamint az innovációs kultúra terjesztésén keresztül – ismertették a közleményben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában