Bulvár-celeb

2021.10.06. 12:08

Ezek az Olaszországban történt tragédia előzményei – megszólaltak a magyar rendőrök is

Miközben a kegyetlen anya Olaszországban bujkált a kisfiúval, Alex édesapja kétségbeesetten fordult segítségért a XIII. Kerületi Rendőrkapitányságon és a nőt is igazoltatták a rendőrök, de nem volt

Forrás: Bors / családi fotó

Az Olaszországban kegyetlenül meggyilkolt kisfiú ügyének újabb részlete derült ki. Mint azt a Metropol is megírta a Bors információi alapján,

az olasz nyomozók most is a kisfiú életének utolsó napjait és perceit próbálják apró mozaikokból összerakni. Ennek részét képezik a 44 éves nő több ponton rendkívül zavarosnak tűnő mondatainak ellenőrzése is.

Az is kiderült, hogy a pénteki gyilkosság előtt egy nappal a toszkánai Chiusiban járt. Napközben betért a 8800 fős kisváros segélyközpontjába is a pici Alexszel. Furcsán viselkedett, majd szó nélkül távozott, ezért az ott dolgozók rögtön értesítették a rendőrséget. Nem sokkal később a járőrök igazoltatták.

Katalin azt állította a rendőröknek, hogy vakációra érkezett Olaszországba. Megkérdezték tőle, hogy honnan volt pénze az útra. Azt felelte, dolgozik, munkahelyeként egy budapesti bútoráruházat jelölt meg, de hozzátette: jelenleg gyesen van.

Arról nem szólt, miért pont ebbe a városba utazott, de a nyomozók úgy vélik, a korábban táncosként dolgozó nő munkaadóját, egy bár tulajdonosát akarta felkeresni.

A magyar rendőrök sem voltak tétlenek

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleményt adott ki, amelyben leírták, hogy a kisfiú édesapja 2021. szeptember 22-én Budapesten kért rendőri segítséget, mert volt élettársa a szeptember 20-án hozott bírói végzés ellenére nem adta át neki Alexet – írja a police.hu.

A XIII. kerületi rendőrök ellenőrizték a lakást is, de az anya és a gyermek nem voltak otthon. Azt sem az apa, sem az anya idős édesanyja nem tudták megmondani, hogy hol lehet a nő és a kisfiú. Akkor még nem gyanakodtak bűncselekményre.

Alex és Katalin azonban másnap sem került elő, így az apa szeptember 23-án is bejelentést tett a XIII. Kerületi Rendőrkapitányságon, ahol megismételte az általa előző nap a helyszínen elmondottakat. A rendőrök továbbra sem állapítottak meg bűncselekményt.

Amikor az apa szeptember 29-én tett feljelentésében elmondta, hogy információi szerint a nő Olaszországba vitte a kisfiút, a XIII. Kerületi Rendőrkapitányság azonnal elrendelte a büntetőeljárást, nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki az asszony ellen, és felvették a kapcsolatot a gyámhatósággal.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!