Krimi

2023.03.10. 09:12

150-nel száguldott, két kisgyerek édesapjának életét vette el a zalaszentgróti ámokfutó

Egy év felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

Illusztráció: Shutterstock

A fiatal férfi a megengedettnél jóval gyorsabban hajtott, 60 helyett 150-nel ment – derül ki a Tények.hu videójából.

Az elgázolt családapának két gyermeke maradt félárván. A család azóta nagyon nehéz helyzetbe került, mert az édesanya betegeskedik, alig tudja ellátni a gyerekeit, a nagyszülők – amiben tudják – segítik őket.

Mint a Zaol.hu cikkéből kiderül, a száguldozó sofőr a magas sebesség miatt autójával áttért a bal oldali forgalmi sávba, eközben észrevett egy szemből érkező személyautót, és hogy előtte, a jobb oldali forgalmi sáv szélére lehúzódva tehergépkocsi várakozik, amelynek a bal oldali első ajtajánál egy férfi áll.

Az akadályokat látva a Golf sofőrje fékezett, balra kormányzott, az autója azonban sodródni kezdett és jobb hátuljával a tehergépkocsinak ütközött, a mellette álló férfit pedig elsodorta. 

Ezután a Golf nekiment a szemből érkező járműnek is. A baleset következtében az elsodort férfi a helyszínen meghalt. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!