Krimi

2023.08.03. 15:36

9 éves gyerek lőhette le a jeladós farkast

Az újabb részletek alapján az egyik vadász fia lehetett a tettes.

MW

Fotó: Gruppe Wolf Schweiz

Az egész országot megrázta a hír, amikor néhány hónapja Hidasnémeti közelében kilőtték az M237-es jeladóval ellátott, fokozottan védett szürke farkast.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a Terrorelhárítási Központ munkatársainak segítségével augusztus 2-án elfogta azt a két szabolcsi férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy közük van a farkas megöléséhez.

Időközben a kihallgatáson újabb részletek derültek ki az ügyről: az ügyészség szerint ugyanis a farkast az egyik férfi 9 éves fia lőhette le.

dr. Barkó Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője a boon.hu-nak elmondta, a természetkárosítás vádjában indult ügyben az Encsi Járási Ügyészség jár el. 

A két férfi a kihallgatásuk során megtagadták a vallomástételt, és panasszal éltek a gyanúsítás ellen. Az ügyészség ezt már el is bírálta és elutasította, illetve a rendőrség kezdeményezését támogatva javaslatot tettek a gyanúsítottak letartóztatására. Ezt a szökés elrejtőzés és a bizonyítási eljárás akadályozása, befolyásolása miatt látják indokoltnak – erről a bíróság dönt majd.

– 2023. április 1-én az egyik férfi a másik felügyeletére bízta a kilenc éves gyermekét, hogy Hidasnémeti külterületén vadászatot folytassanak. Ehhez a férfi az általa engedéllyel tartott vadászfegyverét a kisfiú rendelkezésére bocsátotta. Miközben a gyerek felügyeletét a másik gyanúsított látta el, a gyermek lelőtte a 250 ezer forint értékű farkast. Azt ezután feltették az apa tulajdonát képező autóra, és az apa ezt követően levágta a tetemről a jeladót, amelyet a Hernádba dobtak, a tetem nem került elő – mondta el a főügyészség szóvivője.

Dr. Barkó Tamás hozzátette, az apát természetkárosítás bűntettével, kiskorú veszélyeztetése bűntettével, lőfegyverrel visszaélés bűntettével és nagy értékű károkozással gyanúsítja jelenleg az ügyészség, ugyanis a jeladó értéke négyezer euró. A másik férfit természetkárosítás bűntettével, és kiskorú veszélyeztetése bűntettével vádolják.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!