Krimi

2023.08.05. 05:30

Dulakodás és késelés történt egy magyar fesztiválon

Az ügyészség a vádlottakat garázdaság bűntettével, illetve a biztonsági őrt leszúró vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntettével is vádolja.

MW

Forrás: Shutterstock

Fotó: Bits And Splits

Tavaly augusztusban az egyik fesztiválon a négy vádlott előbb összevert egy férfit, majd egyikőjük a biztonsági őrök vezetőjét hasba szúrta. A férfinek életveszélyes sérülése keletkezett - írja a SZON.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség vádirata szerint a két testvérpár – akik egyébként unokatestvérek is – 2022. augusztus 7-én az egyik Tisza-parti üdülőterületen lévő szórakozóhelyen tartózkodtak barátnőikkel. A több száz fős rendezvény biztosítását egy kft. végezte 11 biztonsági őrrel és egy vezetővel.

A vádlottak éjfél körül egyikőjük korábbi haragosával szóváltásba keveredtek, akit leütöttek, majd a földön fekvő sértettet többször megrúgták, megütötték.

A sértett elszaladt a helyszínről, és beszámolt barátainak arról, hogy őt megverték. Ezt követően ezekkel a barátaival visszament a szórakozóhelyre. 

A sértett két társa számon kérte a vádlottakon a verést, akik ezt nem is tagadták, sőt három vádlott kést vett elő a ruházatából, és azzal fenyegették a sértettet és a neki segítő tanúkat.

A konfliktust észlelték a biztonsági őrök, akik értesítették a vezetőjüket. A rendfenntartók a vitatkozó feleket felszólították, hogy hagyják el a szórakozóhelyet és megpróbálták őket a kerítésen kívülre tolni. A rendezvényről kiszorított vádlottak azt kiabálták a biztonsági őrök vezetőjének, hogy megölik. 

Az őrség vezetője közelebb lépett a vádlottakhoz, és ekkor  az I. rendű vádlott egy zsebkéssel a hasán megszúrta őt , aki életveszélyes sérüléseket szenvedett, 2-3 hét alatt gyógyult fel a sérüléseiből. 

A vádlottak a helyszínt elhagyták.

Az ügyészség a vádlottakat garázdaság bűntettével, illetve a biztonsági őrt leszúró vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntettével is vádolja.

Amennyiben beismerő vallomást tennének az előkészítő ülésen és nem kérik a tárgyalás megtartását, az ügyészség álláspontja szerint az I. rendű vádlottat hat év, míg társait ennél rövidebb tartamú börtönbüntetésre kellene ítélni. Az eljárás a Nyíregyházi Törvényszéken folytatódik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!