Krimi

2023.10.24. 13:53

Közel hatvan embertől csalt ki súlyos összegeket egy szélhámos

A Mátrix Projekt égisze alatt folyik a nyomozás egy ukrán fiatalemberrel szemben, aki egy ismert csomagküldő szolgálat nevében szerezte meg a sértettek bankkártyaadatait.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: singh srilom

Magyarországon is elszaporodott a csomagküldős SMS-eken keresztül elkövetett visszaélések száma: a kiberbűnözők egy alkalmazáson keresztül személyes adatokat szereznek meg úgy, hogy akár netbankon tárolt adatokhoz is hozzáférnek – hívja fel a figyelmet közleményében a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Az ukrán állampolgár a gyanú szerint egy közismert csomagküldő szolgálat nevében küldött embereknek SMS-t egy olyan linkkel, amire ha a jóhiszemű vásárló rákattint, akkor minden bankkártyaadata hozzáférhetővé válik.

A fiatalembert éppen akkor kapták el, amikor egy debreceni ATM-nél vett fel több százezer forintot az egyik áldozata bankszámlájáról idén augusztus 16-án. Információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt kell felelnie. A nyomozók bűnügyi őrizetbe vették, majd kezdeményezték letartóztatását, amit a Debreceni Járásbíróság elrendelt – írja a Haon.hu.

Az ügy teljes körű felderítéséhez a bűnügyesek minden információt és részletet megvizsgálnak, feltárnak. A sértettek száma elérte a hatvanat, de a gyanú szerint ez nem a végleges adat.

A rendőrség a közleményében hangsúlyozza, hogy a kiberbűnözők az emberek gyanútlanságát használják ki az adatok megszerzése érdekében. A hatóság azt javasolja a csalások elkerülésének érdekében, hogy minden esetben csak akkor nyissuk meg a szolgáltatótól érkező üzeneteket, amennyiben rendeltünk csomagot és attól a cégtől kapjuk az értesítést, ahonnan a terméket rendeltük.

Ha nem adott le rendelést, úgy törölje az üzenetet, és semmiképpen se kattintson az abban szereplő linkre.

Amennyiben figyelmetlenségből mégis telepítette a vírust, mielőbb végezze el a telefon gyári visszaállítását adatainak a megőrzése érdekében. 

Az online térben elkövetett csalások megelőzéséről további hasznos információkat, aktualitásokat, tanácsokat talál a Kiberpajzs oldalán.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!