Krimi

2023.11.03. 13:30

Diáklány támadt egy iskolaőrre Kecskeméten, elítélték

A Kunszentmiklósi Járásbíróság elítélt egy diáklányt, aki miután összeverekedett az egyik osztálytársával, megütötte a közbelépő iskolaőrt is - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője pénteken az MTI-vel.

MW

Forrás: Shutterstock

Fotó: mooremedia

Négyessyné Bodó Marianna tájékoztatása szerint a középiskolás lány január végén az egyik szünetben egy korábbi sérelem miatt az egyik osztálytársát meglökte, majd a hajánál fogva megrángatta. A vita verekedéssé fajult, a diáklányok a földre kerültek.

Egy óraadó tanár és egy diáktársuk sikertelenül próbálta szétválasztani őket. A verekedés egy időre abbamaradt, de a vádlott váratlanul újra támadásba lendült, mindketten ismét a földre kerültek.

Időközben a helyszínre érkezett az iskolaőr is, aki a karjánál megragadva a támadó lányt felszólította, hogy hagyja abba a verekedést. 

A lány el akart menni a helyszínről, de az iskolaőr az útját állta, erre a fiatalkorú kiabálni kezdett és az őr mellkasába ütött.

A Kecskeméti Járási Ügyészség a diákkal szemben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, valamint garázdaság és könnyű testi sértés miatt emelt vádat.

A Kunszentmiklósi Járásbíróság a diáklány bűnösségét a váddal egyezően megállapította és büntetővégzésében - tárgyalás mellőzésével - két évre próbára bocsátotta, valamint a próbaidő alatti pártfogó felügyeletét rendelte el.

Borítókép: illusztráció
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!