Krimi

2024.02.18. 08:33

Megállt a szíve egy romhányi diáknak, hős tanára mentette meg az életét (videó)

A 14 éves fiúnak megállt a szíve matematikaórán, a gyors újraélesztésnek köszönheti az életét.

A tanár múlt ősszel tanulta meg az újraélesztést egy tanfolyamon

Fotó: Illusztráció / Shutterstock

Összeesett a matematikaórán, megállt a szíve, és nem lélegzett egy 14 éves fiú a romhányi általános iskolában. A tanára mentette meg az életét, újraélesztette a diákot, aki magához is tért, mire megérkezett a mentő.

A hetedikes fiút egy budapesti kórházba vitték, azóta már jobban van. A romhányi általános iskola pedagógusai múlt ősszel tanulták meg az újraélesztést egy tanfolyamon – írja a Tények videója alapján cikkében az Origo. 

A tanárnőnek a hetedikes fiú egyik osztálytársa szólt, hogy baj van, a pedagógus pedig azonnal megkezdte az újraélesztést.

Siettünk a hetedik osztályba, ahol már a tanárnő ott volt a gyerek mellett, stabil oldalfekvésbe helyezte. Közben az iskolatitkár hívta a mentőszolgálatot

– nyilatkozta Tóth Teréz,  az iskola igazgatója a Tényeknek. 

Az igazgató azt is elmondta, hogy nagyon büszkék a tanárukra, aki bátran és azonnal cselekedett.

A tanárnő a diszpécser segítségével élesztette újra a fiút. A pedagógus azt is tudta, hogy a fiúra kiemelten figyelni kell, ugyanis egy veleszületett szívrendellenesség miatt két héttel korábban is elájult az iskolában.

 

A borítókép illusztráció!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!