Krimi

2024.04.28. 15:53

Megtalálták azt a 13 éves kisfiút, aki két hónapig az erdőben élt Esztergom mellett

Többször megszökött már az oroszlányi gyermekotthonból az az eltűnt kisfiú, akinek a története az egész országot bejárta.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: Jan H Andersen

A kemma.hu többször beszámolt már arról, hogy megszökött egy 13 éves kisfiú az oroszlányi gyermekotthonból. 2023 decemberében is az emberek segítségét kérték a rendőrök, hogy megtalálják az eltűnt kisfiút, aztán most a héten ismét azt jelezték a hatóságok, hogy február óta nem tudni, hol lehet. Most a Bors számolt be róla, hogy Esztergomban, a Bazilikánál találkozott vele egy jó szívű járókelő, és meg is etette őt.

A lapnak meg is szólalt Ivancsó Krisztián, aki találkozott a kisfiúval, aki két hónapja az utcán élt, és a Bazilika melletti erdős területen töltötte az éjszakákat. 

Arnold egy százast akart kérni Krisztiántól, ő azonban úgy döntött, inkább megebédelteti a kisfiút. Közösségi oldalán be is számolt a találkozásukról, a fotó és történet pedig rengeteg emberhez eljutott, akik segíteni is akartak a kissrácon. 

– Megkérdeztem, hogy éhes-e és felajánlottam neki, hogy egyen velem. Vettem neki egy hamburgert, kólát és sültkrumplit, majd elkezdtünk beszélgetni. Őszintén megmondom, magamat láttam benne, ahogy csillogó szemekkel nézett rám – mesélte Krisztián, aki már adománygyűjtésbe is kezdett, a történet azonban új fordulatot vett.

A kemma.hu információi szerint Krisztián pénteken újra megtalálta a kisfiút, és átadta a rendőröknek, akik visszavitték az oroszlányi gyermekotthonba. Ezt a  hírt a Kemma.hu-nak Gányai Balázs őrnagy, a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőrfőkapitányság sajtórefense is megerősítette. 

A kisfiú fotóját ide kattintva lehet megnézi.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!