Krimi

2024.06.13. 04:05

Szikszó díszpolgára volt az idős férfi, akit az áruházi parkolóban ütöttek el

A 75 éves környezetvédelmi aktivistát 36 éves haragosa először kalapáccsal megverte, majd a menekülő áldozatát halálra gázolta. Feltehetően a két férfi között egy tartozás miatt volt rossz a viszony. A gyilkost pszichiátrián ápolják.

MW

Fotó: boon.hu

Brutális emberölés történt kedden délelőtt Miskolcon az egyik áruház parkolójában. Az elkövető kalapáccsal bántalmazta az áldozatot, főként a fején, illetve elütötte az autójával, esélyt sem hagyva neki a túlélésre! A legfrissebb információnk szerint a 76 éve sértett menekülni próbált, és be akart szállni a saját autójába, amikor 36 éves támadója a járművével nekihajtott, totálkárosra törve az idős férfi autóját, és olyan sérüléseket okozva neki, amelyek azonnali halálhoz vezettek – írja a boon.hu.

Tartozás állhatott a háttérben

A rendőrség úgy fogalmazott: elhúzódó vitás helyzet vezetett a halálos tragédiához, míg portálunk már kedden jelezte, hogy elszámolási vita állhat az elmérgesedett viszony mögött. Azzal kapcsolatban azonban megoszlanak a vélemények, hogy pontosan milyen jellegű. 

Míg bizonyos információk szerint az áldozat tartozhatott az elkövetőnek, addig az idős férfi ismeretségi körében arról beszélnek, köztudott volt róla, hogy az ismertségi körében kölcsönzött a hozzá fordulóknak. Az viszont biztos, hogy a vita miatt amint az elkövető meglátta az idős férfit, azonnal rátámadt.

A boon.hu azonban úgy tudja, hogy ennek nem csak a rossz viszony lehet az oka.

Már korábban is gyógykezelés alatt állt

Az elkövető, P. O. ugyanis már többször állt gyógykezelés alatt, pszichiátriai előélete is van, és gyógyszerfüggőséggel is kezelték. Egyébként egy miskolci, autójavítással foglalkozó vállalkozó fiáról van szó, aki korábban már egy autós száguldozás, közlekedési kihágás miatt is a rendőrség látókörébe került. Bár az ilyen eseteknél egyébként is vizsgálják az elkövető beszámíthatóságát, úgy tudjuk, P. előélete miatt automatikusan az elmeorvosi kivizsgálására is sor kerül ezekben a napokban.

Harcolt a környezetvédelemért

Az áldozat, K. Z. ismert környezetvédelmi aktivista volt, főként a kétezres évek elején. Több környezetvédelmi ügyben is harcot indított korábban, főleg Szikszó környékén. Természetvédelmi egyesületet is alapított és több nagyvállalatnak „nekiment” környezetszennyezés miatt, országos médiavisszhangot kiváltva. Több atrocitás is érte ekkoriban.

A kilencvenes években önkormányzati képviselő volt, 2012-ben a több évtizedes áldozatos, kitartó munkájáért, amelyet Szikszó demokratikus viszonyainak erősítéséért, a környezetünk védelmében tett, díszpolgárrá avatták a településen.

Az elkövető letartóztatását információink szerint kezdeményezte a vármegyei rendőr-főkapitányság, erről csütörtökön dönthet a bíróság.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!