2018.07.14. 10:36
Konzervatív kiáltvány a Tanácsköztársaság mentegetése ellen
Megengedhetetlen, hogy egy magyar közintézmény anyagi és erkölcsi támogatásával a kommunista diktatúrát mentegető, relativizáló kiállítást rendeznek – írják a „Nem kérünk a Tanácsköztársaságból!” című konzervatív kiáltvány aláírói.
Forrás: Magyar Nemzeti Galéria
A Magyar Idők július 7-i számában Kinek a kulturális diktatúrája? IX. címmel megjelent írásra a lap mai számának tanúsága szerint rengeteg észrevétel érkezett a konzervatív értelmiség köreiből. Közülük többen tiltakozást fogalmaztak meg az 1919-es Tanácsköztársaságot propagáló tárlat és a hozzá kapcsolódó könyv megjelenése és állami finanszírozása miatt. A lap szombati számában az egyik értelmiségi csoport kiáltványát szó szerint közre is adja.
A kiáltvány előtörténetéhez tartozik, hogy a heves reakciókat kiváltó, Szakács Árpád jegyezte írás július 7-én arra emlékeztetett, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) március 28-i kezdéssel a fennhatóságába tartozó Kassák Múzeumban Albert Ádámmal olyan tárlatot rendeztetett, amilyet Szakács megfogalmazása szerint „még a Rákosi-éra alatt szocializálódott keményvonalas bolsevikok is méltán megirigyelhettek volna”.
A Magyar Idők július 7-i írásában hosszan idézik tárlatot megnyitó Böcskei Balázs politológust, aki a Tanácsköztársaságot méltatva egyebek mellett az alul lévők szürke kétségbeesését felváltó „vörös magabiztosságról” beszélt.
A lap idézetei szerint Bölcskei Balázs ugyanis akkor ezt mondta:
„A forradalom telezabáltat reménnyel, az addig el nem gondolható valóságával, az alul lévők szürkeségnek ábrázolt kétségbeesését a vörös magabiztosságával váltja fel. […] A Tanácsköztársaság 133 napjában, benne annak május elsejéjével, olyan utak vezettek, amelyekről ha letértünk, egy másik odavezető útra lépünk. Mert ha jel és jelentés összhangjában akarunk élni, úgy irányítanunk kell a várost. Nem színezésére, hanem átvételére kell törni és törekedni. […] A radikális politikai cselekvés, úgymint 1919. május elsejének valósága, a városi térbe nyúl bele és rendezi át, és azzal az elrabolt időt veszi vissza. […] Minden aszinkronitás a forradalom eljövetelének idejét tolja ki. Először csak az idejét, aztán a reményét. Ezt tudták azok is, akik tanácsköztársaságira építettek át egy, a radikális értelemadás zaklatottságától védett fővárost. Radikálisan kellett belépni a térbe, fel kellett tépni a város húsát.”
A konzervatív oldalon sokak megütközését és felháborodását kiváltó cikkre Prőhle Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója a Magyar Időkben reagált, nem tagadva, hogy a Kassák Múzeum rendezett kiállítás ügye valóban hozzá tartozik. Válaszában ugyanakkor „a kommunisták által kisemmizett, kitelepített, megalázott, ’56-ban menekülni kényszerülő” felmenőire, rokonaira hivatkozva kikérte magának, hogy őt bárki is kommunista szimpátiával, pláne a Tanácsköztársaság dicsőítésének szándékával vádolja.
Ezzel együtt azzal is érvelt, hogy
„1919. május 1. is a vérzivataros magyar történelem része, s a vörös diktatúra művészeti akarnokságának bemutatása, leírása közfeladat. Olyannyira az, hogy a Nemzeti Kulturális Alap illetékes kuratóriuma 900 ezer forinttal támogatta a tárlatot.”
Aztán felteszi a kérdést, hogy „csak nem képzeli a szerző és az olvasók, hogy ez a jeles grémium „az 1919-es magyarirtásról” szóló áhítatos megemlékezést támogatott volna?”
A Magyar Idők szombati száma Prőhle Gergely kérdésére egyszerre két választ is ad. Az egyiket maga Szakács Árpád jegyzi. Ebben a szerző a félreértéseket elkerülendő világossá teszi: „nem képzeljük, hanem állítjuk: a Kassák Múzeumban a véres Tanácsköztársaságot mentegető, történelemhamisító tárlatot rendeztek a magyar állam finanszírozásával.” Írásában aztán arra is felhívja a figyelmet, hogy a botrányos tárlatnak az a Csatlós Judit a kurátora, aki 2012 decemberében anarchista „szabad művész” barátaival megzavarta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) közgyűlését.
A másik választ a magyar konzervatív értelmiség „Nem kérünk a Tanácsköztársaságból!” című kiáltványa adja, amelynek aláírói megdöbbenésüket fejezik ki azt elítélve, hogy
„egy magyar közintézmény anyagi és erkölcsi támogatásával a kommunista diktatúrát mentegető, relativizáló kiállítást rendeznek, és – mint ahogy a hivatalos kiadványból is kiderül – történeti igényű, kielégítő szakmai magyarázat nélkül, alig leplezetten, példaként állítják a közönség elé az 1919-es bolsevik hatalomátvételt”.
Az alábbiakban szó szerint közöljük a Magyar Időkben megjelent kiáltványt:
Nem kérünk a Tanácsköztársaságból!
Alulírottak meglepetéssel és megdöbbenéssel olvastuk a Magyar Idők szombati, július 7-i számában Szakács Árpád tényfeltáró írását. Kiderült, 2018-ban előfordulhat, hogy egy magyar közintézmény anyagi és erkölcsi támogatásával a kommunista diktatúrát mentegető, relativizáló kiállítást rendeznek, és – mint ahogy a hivatalos kiadványból is kiderül – történeti igényű, kielégítő szakmai magyarázat nélkül, alig leplezetten, példaként állítják a közönség elé az 1919-es bolsevik hatalomátvételt. A budapesti kommün 1919-ben modellezte azt a népirtást, amit a későbbiekben újra hatalomra kerülve meg is valósított, világszerte pedig létrehozta minden idők legszörnyűbb rémuralmát.
Határozottan visszautasítjuk a véres és gyilkos Tanácsköztársaság politikai és esztétikai igazolási kísérletét. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a magyar polgári-nemzeti gondolatot félfeudálisnak és maradinak minősítsék, a vörös diktatúráról pedig a progresszió, a haladás képét sugalmazzák. Különösen érthetetlennek és szomorúnak tartjuk, hogy felelős kiadóként a közpénzből gazdálkodó Petőfi Irodalmi Múzeum vezetője, Prőhle Gergely támogatja ezt a történelemhamisítást.
A Tanácsköztársaságról már ítélt a történelem. Mi, az aláírók, a magyar nemzet túlnyomó többségével együtt valljuk, hogy Kun Béla és Szamuely Tibor örökségét semmilyen módon nem szabad népszerűsíteni és igazolni Magyarországon.
Ambrózy Áron újságíró, Pesti Srácok,
Apáti Bence, főmunkatárs, Magyar Idők
Bán János, író
Bayer Zsolt, főmunkatárs, Magyar Idők
Bencsik András, főszerkesztő, Magyar Demokrata
Borbély Zsolt Attila, politológus
Domonkos László, író, újságíró
Döbrentei Kornél, költő
Eperjes Károly, színművész
Fricz Tamás, politológus
Gulyás László, történész
Huth Gergely, főszerkesztő, Pesti Srácok
Nagy Ervin, filozófus, főszerkesztő, Polgár Portál
Medvigy Endre, irodalomtörténész
Petrás Mária, népdalénekes, keramikus
Pozsonyi Ádám, író, képzőművész
Raffay Ernő, történész
Szentesi Zöldi László, főmunkatárs, Magyar Demokrata
Szidiropulosz Archimédesz, szociológus, főszerkesztő, Trianoni Szemle
Takaró Mihály, irodalomtörténész
Tóth Gy. László, politológus
Tőkés László, képviselő, Európai Parlament
Vésey Kovács László, újságíró, Pesti Srácok
Vincze Gábor, történész
Borítókép: Egy plakát 1919-ből (Berényi Róbert: FEGYVERBE! FEGYVERBE!)