Portré

2018.11.14. 12:55

Lator László egyike azoknak, akik a legtöbbet tették a magyar kultúráért

A Lyukasóra című tévéműsort és az Európa Kiadót is vezető költő-műfordító életműve felbecsülhetetlen értéke a magyar irodalmi életnek.

Budapest, 2009. október 21. Lator László Kossuth-díjas költõ, mûfordító, irodalomtörténész budapesti otthona kertjében 2009. október 9-én. MTI Fotó: Kollányi Péter

November 5-én – hat további alkotóval együtt – a Nemzet Művészének választották Latort Lászlót. Az Origo személyes hangvételű portrét közölt a költő-műfordító-szerkesztő-pedagógus személyéről és pályájáról, melyből körvonalazódik Lator évtizedes kulturális szerepvállalásának jelentősége és derűs bölcsességen alapuló jelleme is.

Budapest, 2018. november 5.
Lator László költő, műfordító, esszéista, miután átvette a Nemzet Művésze díjat a Pesti Vigadóban 2018. november 5-én.
MTI/Szigetváry Zsolt

A cikk írója, Lator egykori diákja így emlékszik vissza az egyetemi verstan órákra: „Lator László az inge és a zakója között mindig ugyanazt a szürke pulóvert viselte. Néztem hétről-hétre ezt a szürke pulóvert, és két dolgot nem értettem. Mi visz rá valakit, hogy szürke pulóvert viseljen? De ami még furcsább: hogyan lehet egy szürke pulóvert ilyen elegánsan viselni? Lator László valamilyen veleszületett eleganciával csinál mindent. Nem esik túlzásokba, de közben hatásos is marad. A verstanról is így tudott beszélni: nem úgy, mint valami ezoterikus rejtelemről, hanem mint magától értetődő dologról. Hiteles személyiség a verstan tanítására, mert saját költői életművében mindvégig kitartott a zárt formák mellett. (...) Tökéletes és tartalmas verstani órákat tartott Lator László, de mindenről volt egy története.

Személyes ismerőse volt az egész magyar irodalmi élet és mindenkiről mindent tudott. Mesélt olyanokat is, amik a Lyukasórában soha nem hangozhattak volna el, de ez sem bulvárízű bennfenteskedés volt, hanem a teljes igazság feltárása.”

Az ismertető rámutat, hogy Lator László harmincöt évig volt az Európa Kiadó szerkesztője: „állítása szerint ez álmai állása volt, semmi jobbat nem tudott volna elképzelni magának. Azért az élete elején rángatta egy kicsit ide-oda a sors. Kárpátalján született, de innen jobbnak látta a család, ha Makóra költöznek. Az alföldi kisvárosban meglepően pezsgő kulturális élet volt, Lator László diáktársaival irodalmi kört alapított és felolvasó esteket tartottak. Budapesten lett egyetemista magyar–német szakon, és hamarosan belekerült az irodalmi élet sodrába. Huszonegy éves volt még csak, amikor kiadásra elfogadták Őserdő című verseskötetét. Nem sokon múlott, hogy megjelenjen, de éppen akkor zajlott a „fordulat éve”, ahogy a kommunista hatalomátvételt szemérmesen nevezni szokás.

A keményvonalas elvtársak ízlésével nem találkozott Lator László költészete, még a kinyomtatása előtt betiltották a könyvet.

Legközelebb két évtized múlva merült fel, hogy kötetet adhasson ki.”

Noha nem szabad elhatározásából, hanem kényszerűségből kerül Körmendre tanárnak, nem élte meg tragikus száműzetésként ezt az időszakot. Egyrészt folyamatosan levelezett budapesti barátaival és fordítói munkákat is kapott. Másrészt Körmenden jött rá arra, hogy ő szeret másoknak ismereteket átadni, és a mai napig tart ez a tevékenysége. Lator László nagyon közérthetően tud beszélni az irodalomról és kedvet tud csinálni hozzá – emeli ki méltatója. Mint írja: tanári tevékenységének fontos része még, hogy két évtizeden keresztül vezetett műfordítói szemináriumot az egyetemen, számos neves szakembert indított el ezen a pályán.

Amikor Lator László 1955-ben Körmendről visszatért, az irodalmi élet közepébe csöppent: az Európa Kiadó szerkesztője lett. Az Európa Kiadó küldetése az volt, hogy magyar nyelven megjelentesse a világirodalom legkiválóbb alkotásait. Bizonyos klasszikusokkal nem is volt semmiféle politikai probléma, de a kiadó stábja fontosnak érezte, hogy a kortárs külföldi művek is eljussanak a magyar olvasókhoz – idézi fel a cikk szerzője. Ennek érdekében már szükség volt bizonyos trükkökre, amelyekről nagyon szórakoztatóan ír Lator László önéletrajzi visszaemlékezéseiben.

Szellemi szempontból (nyelvtudás, tájékozottság) nagyon egyenlőtlen volt a küzdelem a kiadó és a cenzúra munkatársai között.

A cenzúra előre képtelen volt eldönteni, hogy melyik külföldi könyv lehet „veszélyes”. Ráadásul az éves tervben csak tízsoros ismertetőt nyújtottak be egy-egy könyvről. Gyakorlatilag az Európa Kiadó szinte bármit kiadhatott volna, botrány csak utólag keletkezett volna belőle. A szerkesztőknek kellett előre pontosan mérlegelni, hogy hol húzódik a hatalom tűréshatára, és szerettek is elmenni eddig a határig. Lator Lászlónak személyesen is szerepe volt benne, hogy ezekben az évtizedekben Magyarország egy kicsit civilizáltabb hely volt, amely lépést tartott a világ irodalmi trendjeivel.

Lator László: Vízililiom

Álmom csobogással mosdat,

hullámaim feléd rezegnek,

hínárkarokkal simogatlak,

szüntelen szerelemmel övezlek.

Az arcod fényben. Hajladozó

liliom, hintázol szakadatlan.

Micsoda mélység üteme mozdul

felszökő derekadban?

Három napig az erdőt jártam.

Sziromeső vert, szélvész hordott.

Éreztem a föld fanyar ízét,

ragyogtak a távoli tornyok.

Szállsz a hajnali szélben.

Hogy mondjalak ki, te kimondhatatlan?

El se feledlek, meg se talállak.

Liliomként hintázol szakadatlan.

 

Lator László nyugdíjas korában is véghez vitt még egy fontos küldetést: az ő érdeme a 1992 és 2001 között az Unikornis Kiadó gondozásában megjelent, kereken száz kötetes, A Magyar Költészet Kincsestára című sorozat. Ő töltötte meg ugyanis tartalommal a szériát.

Lator László: A rád zuhant idő alatt

A rád zuhant idő alatt

agyamban elsüllyedtél.

A sejtjeimbe zártalak,

világom része lettél.

Van úgy, hogy rád se gondolok,

de nem feledlek mégse,

s váratlanul felszínre dob

bensőm hullámverése.

S akár a kés, a gyötrelem

a rostjaimba mélyed,

hogy nemcsak bennem – kívülem

külön formádat éled.

A kútnál egyszer néztelek,

ívvé hajolt a hátad,

s éreztem, most is ellenem

emelsz magadban gátat.

Míg magát minden pillanat

a homlokodba ássa,

te máris készíted magad

az újabb változásra.

S hogy ott álltunk az elhagyott

paradicsomban társak,

szerettem volna szólni, hogy

nincs hozzád joga másnak.

De hallgattam. Vad kényszerek

szétágazó húzása tép.

Rossz nélküled. De meglehet,

ha volnál, nem volnál elég.

 

Lator László verseket is ír, de életműve csak egy kötetnyi. 1996-ban összes addig írt verseit 227 oldalas, 2007-ben válogatott verseit 264 oldalas könyvben adta ki. A potrét rajzoló szerző kiemeli: Lator László kiegyensúlyozott, derűs ember, soha nem írt verset valami ellen, nem készteti írásra düh vagy tiltakozás. Szemléli maga körül a világot, igyekszik megérteni a mindenséget, és amikor valami összeáll a fejében, azt igyekszik megírni.

„Ilyenkor próbál megfeledkezni a temérdek versről, amit ismer a világirodalomból, és egyáltalán nem gondol arra sem, hogy mások mit szólnak majd a vershez. Csak befelé igyekszik figyelni. Lator László költészete elegáns, míves bölcseleti líra.”

A cikk írója felhívja a figyelmet, hogy Lator László nemcsak költő, hanem szellemes esszéista is, tanulmányait eddig három kötetben gyűjtötte össze: Szigettenger, Kakasfej vagy filozófia (Mire való a vers?), Szabad szemmel. Visszaemlékezései 2012-ben A megmaradt világ címmel jelentek meg.

Borítókép: Lator László Kossuth-díjas költő, műfordító, irodalomtörténész budapesti otthona kertjében 2009. október 9-én.

MTI Fotó: Kollányi Péter

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!