2020.04.27. 14:38
Kétszáz dalban mondta el ötszáz év históriáját Dinnyés József
Anyanyelv-ének. Ezt a címet adta a daltulajdonos hét hónapos, a járvány miatt csonkán maradó turnéjának, amelyen a könyvnyomtatás kezdete óta eltelt ötszáz esztendő kétszáz megzenésített versével utazta be Magyarországot. Természetesen nem énekelte el mindenütt az összes szerzeményt, a helyhez igazítva, húsz-huszonötös csoportokba szerkesztette, és a történelmünkről mesélő prózájával együtt adta elő két és fél órás műsorát.
Budapest, 2013. június 14. Dinnyés József zeneszerzõ, elõadómûvész budapesti otthonában 2013. június 14-én. MTI Fotó: Czimbal Gyula
Forrás: MTI
Fotó: Czimbal Gyula
– Ahány helyen megfordultam, annyiféle reakcióban volt részem a más és más közönség miatt – árulta el Dinnyés József a Magyar Nemzetnek, hozzáfűzve: minden kistelepülésen nagy örömmel fogadták, amiért hozzájuk ment, így az ott élőknek nem kellett beutazniuk a közeli nagyvárosba.
Azért persze akadt néhány nagyváros is a turné során, például a daltulajdonos szülővárosa, Szeged.
– Megosztott város balos vezetéssel és erős ellenzéki magatartással, amely azonban nem tudja hallatni a hangját – állapította meg a zenész, aki Békéscsabán is járt, ahol összetartó tót közösséggel találkozott.
– Háromszáz évvel ezelőtt települtek le itt, és mondhatni, ők a legmagyarabb magyarok a városban
- mondta a daltulajdonos, emlékeztetve arra, hogy a Beneš-dekrétumoknak megfelelően ugyan össze akarták csomagolni őket, azonban nem voltak hajlandók Csehszlovákiába távozni, mert mint mondták: „Mi nem kitelepített szlovákok vagyunk, mi a Magyar Királyság egyik végéből a másikba költöztünk, a török dúlás után kiürült területre.”
A negyvenkilenc állomásos, havi hétalkalmas turnéhoz a Hangfoglaló programon nyertes pályázata biztosított anyagi bázist. Dinnyés József nem pénzt, hanem rendkívül sok élményt gyűjtött össze, és elmondta: a pályázati kiírásnak megfelelően
az élő irodalmat, az aktív alkotókat kereste.
– Kaptam vagy száz verset, amelyek közül harmincat lemezre vettem – büszkélkedett a muzsikus, aki rögvest részleteket is felolvasott: „Elfeledett szegény sorsok, / omladozó kastélytornyok, / országunknak kicsiny szegletében, / Somogyország talpig feketében.”
– Ezt egy szerszámlakatos írta, aki most éppen éjjeliőr – magyarázta. – Ő ezt látja maga körül, ami nagyon szomorú.
És máris újabb versrészletet idézett ugyanattól az alkotótól:
„Itt születtem, itt élek, / magyar vagyok, s itt remélek. / Máshol csak idegen, egy hontalan atyafi, / eltévedt vándor lennék csak valaki. / Ha kell, itt vesszen minden rongyom, ingem, gatyám, / én nem megyek el, hiszen ez a hazám. / Itt küzdök egy családért, / itt élek egy hazáért, / itt várom a feltámadást.”
– Milyen frappáns! Persze hogy eléneklem – tette hozzá.József
A turné során Dinnyés József számtalan polgármesterrel találkozott, akik – miként fogalmazott – rajta nőttek fel, ezért aztán hosszan-hosszan meséltek gondjaikról, miközben mindegyikük messzemenő támogatásáról biztosította.
– Velem volt a múltam is
- jegyezte meg.
Megesett, hívták, hogy menjen már délelőtt, mert az idősotthon lakóit nem tudják kivinni, azonban nem szeretnének lemaradni a műsorról. Mit volt mit tenni, az énekes-gitáros beiktatott egy rendkívüli fellépést.
Kabán a Gyurcsány-kormány alatt külföldi kézre került a cukorgyár, az új tulajdonos pedig a cukorkvóta visszaadásával milliárdokhoz jutott, míg a dolgozók a gyárbezárással elvesztették megélhetésüket.
– Rájöttem, hogy Kabán nem munkanélküliek, hanem munkahelynélküliek élnek
– fogalmazott Dinnyés József. – Bele is fogtam egy dalsorozatba, amely a munkahelynélküliekről mesél.
Mert erre is futja az idejéből, miközben a vírusjárvány alatt a Facebookon ad naponta félórás hangversenyt, minden alkalommal más és más műsort. Igaz, akad miből válogatnia.
Borítókép: Dinnyés József zeneszerző, előadóművész budapesti otthonában