Születésnek kétszázadik évfordulójára jelenik meg Dosztojevszkij új életműsorozata

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij nem csak az orosz, hanem az egész világirodalom egyik legnevesebb szerzője, a 19. századi orosz irodalom kiemelkedő alkotója. Születésnek kétszázadik évfordulóján – november 11-én – indult el a Helikon Kiadó új életműsorozata Dosztojevszkij életművének egyik legjelentősebb alkotásával.

A Karamazov testvérek Dosztojevszkij életművének méltó lezárása, a szerző művészeti és filozófiai hitvallásának végső összegzése. A címbeli család botrányos, gyilkosságba és bírósági drámába torkolló krónikáján keresztül Dosztojevszkij korának legkínzóbb kérdéseivel, küzdelmeivel és vívódásaival vet számot. A Karamazovok kiszámíthatatlan, tragikus jellemek, akik hol keresik, hol kísértik az Istent – tökéletes megtestesítői egy válaszút elé érkezett, a szélsőséges világnézeti különbségektől kikezdett társadalomnak, ahol a régi törvények már nem képesek hatékonyan megfékezni a feltörni vágyó ösztönöket, ahol a hit válságba kerül, ahol a jó és a rossz határai mindjobban elmosódnak. Dosztojevszkij utolsó nagy műve páratlan szépirodalmi kísérlet a lélek mélységeinek feltérképezésére – napjainkban is változatlanul érvényes látlelet az embert feszítő ellentmondásokról, miközben a világba vetve keresi élete értelmét.

A Karamazov testvérek nemcsak az orosz próza, de az egész világirodalom kimeríthetetlen klasszikusa, mely ezúttal két kötetben, a szerző születésének 200. évfordulója alkalmából jelenik meg újra.

Így vélekedtek a magyar és a világirodalom nagyjai Dosztojevszkijről:

„Az emberiség ebben a könyvben nagy átalakulásainak egyik fordulópontján szimbólumot alkotott magának, képet állított, ahogy az egyes ember álmában megalkotja az önmagában legyőzendő és kiegyenlítendő ösztönök és erők másolatát. Csoda, hogy egyetlen ember képes volt megírni a Karamazovokat.” (Hermann Hesse)

„A Karamazov testvérek a legnagyszerűbb regény, amelyet valaha is írtak, a Nagy Inkvizítor jelenetei pedig a világirodalom legnagyobb teljesítményei közé tartoznak.” (Sigmund Freud)

„A pokol titka: a semmi titka, az élet örömeinek és szenvedéseinek megtagadása. A mennyek titka viszont a szeretet titka. Az élet örömeinek és szenvedéseinek vállalása. A semmi titkával a teremtés titka, a megsemmisülés titkával a szereteté áll szemben. Legszebb modern ábrázolását e küzdelemnek Dosztojevszkij írta meg A Karamazov testvérekben, a rejtélyesen elmagányosodott Iván és a titokzatosan nyitott Aljosa ellentétében.” (Pilinszky János)

„Vannak, akik szerint A Karamazov testvérek a valaha írt egyik legnagyszerűbb regény. Nem tagadom, rám is mély benyomást tett, felejthetetlen jelenetei vannak. (…) Akár azt is mondhatjuk, hogy karakterei az őrület megtestesítői, de talán épp ebben rejlik Dosztojevszkij zsenialitása. Ám jómagam inkább az elragadottság kifejezést használnám – olyan lelkesültség ez, mely őrületbe csaphat át.” (James Joyce)

„Első könyves élményeimet talán akkor éltem át, amikor a nagy klasszikusok nagyon súlyos, általában nem érthető könyveinek vonzásába estem, mert túl akartam lépni saját magamon, magyarán mondva így is szerettem volna próbára tenni magamat. (…) Dosztojevszkij volt az, aki majdnem az eszméletlenségig tudott elsodorni a képzelgésben és a szituációk továbbgondolásában, már-már értve. Főleg A Karamazov testvérek.” (Mészöly Miklós)

„Véleményem szerint az évezred könyve A Karamazov testvérek. Nem ismerek még egy művet, amely ilyen drámaian, ilyen enciklopédikus részletességgel és ilyen szívből jövő intenzitással ábrázolná azt a kihívásokkal teli állapotot, amit a másokkal való együtt létezés és egy jobb világról való álmodozás jelent.” (Orhan Pamuk)

Idézetek a kötetből:

„Valóban: néha az ember vadállati kegyetlenségéről beszélnek, pedig ez szörnyű igazságtalanság és sértő a vadállatokra: a vadállat sohasem tud olyan kegyetlen, olyan művészi tökéllyel kegyetlen lenni, mint az ember. A tigris csupán tép, marcangol; és csakis ehhez ért. Eszébe sem jutna, hogy embereket fülüknél fogva kiszögezzen éjszakára, még akkor sem, ha meg tudná tenni.”

„Hogy leszek meg én ott a föld alatt – Isten nélkül? Téved Rakityin: ha száműzik az Istent a földről, mi a föld alatt majd találkozunk vele! A fegyenc nem lehet meg Isten nélkül, még kevésbé lehet meg, mint az, aki nem fegyenc! És akkor mi, föld alatti emberek, a föld mélyéből tragikus himnuszt zengünk majd az Istennek, akinél az öröm van!”