„Valami elemi erő hajtotta a kezem és a lelkem” – árulta el a Néprajzi Múzeum tervezője

Amikor tervezte az új Néprajzi Múzeumot, gondolta volna, hogy nemzetközi és hazai díjak sorát nyeri majd el az alkotása?

Sok ezernyi gondolat rajzos felvázolása után egyszer csak valami elemi erő hajtotta a kezem és a lelkem. Nem is foghattam fel, olyan gyorsan történt. A mozdulatok önkéntelen emeltek elém egy sosem látott képet. Egy felemelkedő, teret meghajlító erőt. A rajz megszületett. Később, amikor édesapám eljött hozzánk és meglátta a rajzot, csak annyit mondott: „Itt az új Múzeum!” Kisiettünk a műhelybe, fogott egy fadarabot, vágtunk egy kis szövetet, kérte, rögzítsem négy csavarral, lássuk, hogyan is fest térben a gondolat. Megkereste a még nagyapám által becsben őrzött, legalább 120 éves négyszögletes rozsdásodó csavaranyát, és emlékműként nagy gondossággal a kis modell közepére helyezte. „Na, így van készen!” – szólt hozzám. Sosem felejtem el ezt a pillanatot, álltunk és rezdületlen csendben néztünk az összerótt modellre. Ott, akkor belül éreztük, hogy a gondolat kirepül a kezünk közül és már valahol önálló útján jár.

Ez a becsben tartott csavar szépen szimbolizálja a hősöket...

Abból indultam ki, hogy egy szabadságharcos-emlékmű helyezkedik el a tér közepén, márpedig a hősök fölé nem építünk házat, mert nekik közvetlen kapcsolat kell az éggel. A szobor léte meghatározta az épület elhelyezkedését.

A tetőn berendezett park az épület titka?

Erre a helyszínre nem lehetett klasszikus házat tervezni. Olyan közösségi teret terveztem, amely a 21. századi város élhetővé tételének kihívásaira ad választ, ami idevonzza a közönséget és ezzel önkéntelenül bevezeti a kultúra birodalmába. A tetőn berendezett hajlított park perspektívájából egészen más dimenzióból lehet látni a Városligetet, Gábriel arkangyalt a Hősök terén, a Parlamentet, vagy az ’56-os emlékművet. Az épület olyan egyedülálló élményeket is közvetít, amelyek csak a tetőn tárulnak elénk.

Amikor még csak a terveket ismertük, többször nyilatkozta, hogy az épület legyen egyenrangú a gyűjteménnyel, amelynek otthont ad. Mit jelent ez?

A Néprajzi Múzeum épülete nem „kísérője” a gyűjteménynek, sem fordítva, a kollekció a komplexumnak. Nincs alá- és fölérendelt viszony. Ha már az elején kizárólag a tárgyakhoz igazítottam volna a tervet, valószínűleg dobozszerű teret csináltam volna tökéletesen hermetikus, sík mennyezettel, tökéletes technológiai rendszerekkel, és akkor csak a műtárgy van.

Úgy egyszerre érdektelenné válnak. Az viszont a tervezéskor végig ott volt bennem, nagyon is mozgatott, hogy tudok-e olyan teret csinálni, amely ugyanabból a természetes szándékból fakad, amiért a néprajzi tárgyakat is elkészítették a természetes közegükben. Mert azt gondolom, hogy egy maszk, egy hímzett párna, egy faragott szék és sorolhatnám – a közösségek közös kulturális kódjai. Ezt is ki akartam fejezni ezzel az épülettel, amelyben a műtárgyak eredeti önvalója fog érvényesülni. Az én építészeti tematikám a teljes összekapcsolódás. A Néprajzi Múzeum épülete és műtárgyai szellemi értelemben reflektálnak egymásra, a párbeszédet közvetíti a perspektíva. Úgyis mondhatnám: a tér szolgálja a műkincseket, de a műkincs is szolgálja a teret.

Ferencz Marcelt a Ripost kérdezte még a Néprajzi Múzeum különleges üveghomlokzatáról, arról a felelősségről, amely a főváros arculatát meghatározó épületek tervezésével jár, arról, hogy mely általa tervezett épület számára a legkedvesebb, vagy arról is,  honnét meríti az inspirációt, illetve hogy mi volt a Budapesti Atlétikai Központ tervezésekor a vezérgondolata. A további kérdéseket és az építész válaszait IDE KATTINTVA tudja elolvasni.