kajak-kenu

2018.05.10. 18:15

Molnár Péter nyerte a K-1 400 métert

Molnár Péter, a Honvéd olimpikonja nyerte a kajak-kenusok idénynyitó rangsoroló versenyének egyetlen csütörtöki számát, a férfi kajak egyesek 400 méteres küzdelmét a Szeged melletti Maty-éren.

Hüttner Csaba szövetségi kapitány az év elején rendhagyó válogatási elveket fogalmazott meg az új olimpiai számban, a férfi 500 méteres kajak négyesben, ennek része ez a 400 méteres küzdelem, amelynek időtartama hasonló a kvartettek futamaiéhoz. A K-1 400 méteres és a K-2 500 méteres, esetleg a K-1 200 méteres számból lehet majd bekerülni abba a két hajónyi, vagyis nyolcfős csapatba, amelyből négy versenyző részt vesz az Európa-bajnokságon és a világbajnokságon is.

A rövidített versenyre szinte a teljes magyar férfi kajakos mezőny odaállt, öt előfutamot is rendeztek, a döntőbe pedig Molnáron kívül három szegedi – Kuli István, Nádas Bence és Birkás Balázs -, továbbá Tótka Sándor (UTE), a doppingeltiltása után visszatérő, 200-on olimpiai hatodik Dudás Miklós (FÉMALK BOMBA), a győri Mozgi Milán, a dunafüredi Noé Zsombor és az ASE versenyzője, Somorácz Tamás jutott be.

A magyar szövetség eredményközlője alapján a fináléban sokáig Dudás vezetett, Molnár azonban remekül hajrázott, s viszonylag magabiztosan nyert, mögötte Tótka lett a második, Dudás pedig a harmadik.

A szombatig tartó rangsoroló versenyen az is eldől, hogy kik lehetnek még tagjai a magyar válogatottnak a jövő hétvégi, szegedi világkupán. Nemzetenként ezúttal is két egység indulhat minden számban, a magyaroknál A-hajóként azok szerepelnek majd Szegeden, akik tavaly az adott számban vb-résztvevők voltak, B-egységként pedig azok, akik elsőként, vagy az A-egység mögött másodikként végeznek a most hétvégi viadalon.

A tájékoztató versenyen pénteken és szombaton további hat-hat számban hirdetnek győztest.

Eredmény:

férfi K-1 400 m:

1. Molnár Péter (BHSE) 1:18.996 p

2. Tótka Sándor (UTE) 1:19.216

3. Dudás Miklós (FÉMALK BOMBA) 1:19.621

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában